
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
14 hónapot töltött a börtönben, majd háziőrizetben volt és nyomkövetőt kellett viselnie, de ennek már vége. Lajcsi teljesen megváltozott, átértékelte életét. Új dallal készül, ami a baráti és emberi kapcsolatokról szól - minderről a keddi Mokkában beszélt.
Erről sok jót nem tudok mondani, ami velem történt
- árulta el Lajcsi, aki arról is mesélt, hogy sokkal szorosabb lett a kapcsolata a gyerekeivel, akik mind felhívták őt telefonon, ami nagyon jólesett neki. Ezalatt az időszak alatt rájött, hogyan szeretné tovább élni mindennapjait.
Sokkal jobb ember lettem, fejlődtem, tanultam… arra törekszem, hogy kevesebb is elég. A felesleges dolgoktól megváltam, jó célra fordítottam
- tette hozzá. Végszóként pedig megfogalmazta, hogy számára mi az élet értelme.
A család a legfontosabb egység a társadalmi életben. Lehetnek haverok, barátok, megtapsolhatnak a színpadon, de annál sokkal többet számít ki lesz, aki ad nekem egy pohár vizet
- emelte ki.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát