
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
A TASZSZ orosz hírügynökség vasárnapra virradóra jelentette, hogy hatra nőtt a halott túrázók száma, egy hegyivezető pedig megsérült.
Az Oroszország különböző régióiból származó turisták a Kljucsevszkaja Szopka nevű vulkánt próbálták megmászni, amely 4750 méter magasságával nemcsak Kamcsatka legmagasabb hegye, de Eurázsia és az északi félgömb legmagasabb aktív tűzhányója is egyben. A hegymászók tízfős csoportja és két kísérőjük kedden vágott neki a vulkán meghódításának. Három hegymászó 3300 méteres magasságban maradt egy táborban, ők úgy döntöttek, hogy nem mennek fel társaikkal a csúcsra.

A csúcstól mintegy 500 méterre történt a baleset, pontos körülményeit egyelőre még nem tisztázták. A hegyi vezetők egyikének műholdas telefonon keresztül sikerült segítséget hívnia.
A mentési munkálatokat a helyi időjárási körülmények akadályozzák, egy helikopter például az alacsony felhőtakaró miatt nem tudott leszállni. Tovább nehezíti a mentést az erős szél és esőzés.
MTI/Fotó illusztráció: Shutterstock

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés