
„Mintha nem ezen a bolygón lennél” – Ismét egymásnak feszültek a Megasztár mesterei
Egy szerelmi történet kellős közepén találta magát Szandi, aki hezitálás nélkül vállalta, hogy cinkosa lesz a leendő vőlegénynek. A szövevényes történet előzménye az, hogy az énekesnőnek az Amerikai Egyesült Államokban élő lánya, Blanka már egy éve boldog párkapcsolatban él szerelmével, Ricardoval. A fiatalember azonban most döntő elhatározásra szánta el magát, ám mielőtt a tettek mezejére lépett volna Szandit és férjét, Bogdán Csabát avatta be a tervébe. A szülők boldogan támogatták Ricardo elképzelését, sőt Szandi konkrét tanácsot is adott - adta hírül a Blikk.
Természetesen Ricardo előtte tájékoztatott minket a szándékáról, mi pedig boldogan adtuk áldásunkat rájuk, sőt még a gyűrűt is segítettem neki kiválasztani. Nagyon nehéz volt titokban tartani a lányom előtt, mert mi mindig mindent megbeszélünk. A meglepetés azonban jól sikerült, ő semmit nem sejtett. Amint pedig megkapta, azonnal hívott minket, hogy elmesélje a nagy hírt
- nyilatkozta Szandi a hírportálnak.
A titkos összeesküvés fantasztikusan sikerült, ugyanis Valentin-napon annak rendje és módja szerint Ricardo megkérte Blanka kezét, aki természetesen igent mondott.
Most már csak az a kérdés, hogy mikor és hol lesz az esküvő? Vajon Amerikában fognak egybekelni?
Címlapfotó: Szandi Hivatalos Instagram Oldala

„Mintha nem ezen a bolygón lennél” – Ismét egymásnak feszültek a Megasztár mesterei

Kiderült a Megasztár versenyzőjének sorsa

Ne pislogjon, mert lemarad: Magyar színésznő játszik a Netflix legújabb sorozatában

Meg fog vakulni? Robbie Williams sokkoló bejelentést tett a látásáról

Liptai Claudia szívszorító vallomást tett: „Minden karácsony este pokollá változott...”

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!