
Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren
Az afrikai ország katasztrófavédelme (Nema) azt közölte, a fegyveres erők terroristák állásai ellen akartak támadást intézni, ám tévedésből az államban lévő Tudun Biri települést célozták. Hozzátették, hogy jelenleg is folyik a kutatás további áldozatok után.
Az áldozatok között gyerekek és idősek is vannak.
Emberi jogi szervezetek 120-ra becsülik a halottak számát és felszólították a hatóságokat, azonnal indítsanak vizsgálatot.
Bola Tinubu elnök részvétét fejezte ki az áldozatok és családjaik felé, "szerencsétlennek és fájdalmasnak" nevezve az esetet.
Északnyugat-Nigériában a fegyveres bandák évek óta fosztogatják a falvakat, megdézsmálják az állatállományt, de gyakran követnek el emberrablást is, majd váltságdíjat követelnek. Emellett a nigériai biztonsági erőknek 13 éve az olyan iszlamista terrorszervezetekkel is fel kell venniük a küzdelmet, mint a Nyugat-afrikai Iszlám Állam (ISWAP) vagy a Boko Haram.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren

Többen meghaltak egy goai diszkótűzben

Holttestet találtak egy óvoda udvarán, megrázó látvány fogadott egy édesanyát

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Nagy a baj: A csernobili atomerőműnél azonnali beavatkozás szükséges

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben