
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Az amerikai Missouri államban élő 44 éves Thomas Kincheloe többször szexuálisan molesztálta a feleségére bízott kiskorú gyerekeket. A nő bébiszitterként dolgozott, ezért otthonukban sorra fordultak meg gyerekek, Thomas pedig visszaélt a helyzettel. A helyi rendőrségre néhány nappal karácsony előtt érkezett a bejelentés, mely szerint egy mindössze 7 éves kislány azt állította, a férfi és ő kettesben maradtak a hálószobában, majd Kincheloe illetlenül érintette meg őt, majd utána azt akarta, a gyerek is tegyen hasonlóképpen.
Egy hároméves kislány édesanyja december elején ment gyermekéért a bébiszitterhez, amikor az egyik szobából hallotta, ahogyan kislánya arra panaszkodott, hogy valami fáj neki. Amikor belesett a résnyire nyitott ajtón, meglátta, ahogyan a gyerek alsó ruházat nélkül hason feküdt az ágyon, a férfi pedig mögötte állt és úgy tett, mintha pelenkát akarna cserélni. A nő ekkor berontott a helységbe, felkapta lányát, majd elviharzott.

Fotó: Laclede County Jail
A feleség nem tagadta kategorikusan a férfi ellen felhozott vádakat, mindössze annyit mondott, Kincheloe szinte alig volt a gyerekek közelében.
A rendőrség nemrégiben nyomozást indított az ügyben, az eddigi információk szerint négynél több áldozatról is szó lehet. Kincheloe-t a helyi börtönbe szállították, itt várja bírósági tárgyalását – írta meg a CrimeOnline.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe