
Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek
Az eset a szlovákiai Aranyosmarót melletti Garamnémetiben történt vasárnap - írja az Új Szó.
A férfi előbb a földre vitte édesanyját, eltörte a karját, majd az raklapokkal letakart emésztőgödörhöz vitte.
Ezeket elhúzva erőszakkal belelökte a nőt, azt kiabálva neki, hogy „tíz perc múlva vége”.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az anyának – a csodával határos módon – végül sikerült kiszabadulnia, majd elfutnia.
Az ügyben testi sértés bűntette miatt indult eljárás, amit Jaroslav Maček, a Nyitrai Kerületi Ügyészség szóvivője is megerősített a lapnak. Az elkövető indítékát egyelőre nem közölték.

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán