Rejtett kamerákat szerelt az iskola öltözőjébe egy tanár, így kukkolta a meztelen diákokat

A zuhanyzókat vette célba. Most ítélték el.

A megdöbbentő esetre Kaliforniában derült fény még év elején, miután rejtett kamerákra bukkantak a Beckman High School tornatermi öltözőinek zuhanyzóiban – számolt be róla a People.

Mint kiderült, az eszközöket az iskola egyik tanára, a 38 éves Siu Kong Sit szerelte fel, így számtalan felvételre tett szert a meztelen diákokról.

A férfi március 29-én bűnösnek vallotta magát, majd elárulta 2020-ban figyelte meg először a kiskorúakat. Sőt, hozzátette, hogy a kedvenceit lementette az adathordozóira, hogy többször is vissza tudja nézni őket.

                                                  

Fotó: Irvine Police Department

A férfi azonban nem csupán az iskolában vetette be ezt a trükköt. Egy többnapos versenyre utaztak a gyerekekkel, amikor a kicsik szállodai fürdőszobájába is belógott felszerelni a kamerákat.

A rendőrség szerint 2020 és 2023 között több száz képet és videót töltött le gyerekekről és felnőttekről egyaránt.

A férfit a napokban végül 17 és fél év szabadságvesztésre ítélték.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2024. szeptember 13. 16:21
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
KIMONDTUK AZ IGENT! - A legnagyobb titokban összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor! Most megmutatjuk az első fel...
family
Döbbenetes felvétel terjed arról, ahogy Ruszin-Szendi Romulusz vállal ellöki a Mandiner riporterét! A felvétel óriás...
family
Alig 20 centi magas és néhány kiló, ugyanakkor nagyon makacs és önfejű. A tacskókat kutyabőrbe bújt Napóleonként is ...
family
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family