
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Kéz- és lábnélküli csontvázak kerültek elő Adolf Hitler egykori náci diktátor keleti fronti főhadiszállásánál, a Farkasveremnél, a mai Lengyelország területén - közölte az MTI.
A három felnőtt, egy csecsemő és egy gyerek maradványaira Hermann Göring, a Luftwaffe egykori parancsnokának villájában találtak rá a Latebra Foundation nevű amatőr régészekből álló csoport tagjai, akik elmondásuk szerint már évek óta engedéllyel folytattak ásatásokat a területen.
"Soha nem számítana az ember ilyesmire egy ilyen helyen. Elvégre ez volt a Harmadik Birodalom egyik legjobban őrzött helye, a háború után pedig a szovjetek foglalták el" - közölte Dominik Markiewicz, a csoport egyik tagja a Reuters hírügynökséggel.
"Mindenki azon gondolkozott, vajon mi történhetett. Próbáltuk kitalálni, de semmi logikus nem jutott az eszünkbe" - folytatta Markievicz, hozzátéve, hogy az sem világos, hogy a csontvázak egyáltalán a második világháború idejéből származnak, vagy talán később temették őket oda.
Ez egy szokatlan sírhely, furcsa tulajdonságokkal
- mondta Markievicz. "Ruhák, kezek és lábak nélkül. És kiskorúak is voltak. Szóval tényleg nem tudjuk mi történhetett" - magyarázta az archeológus.
Sebastian Trapik, a Srokowo erdőség oktatásért és turizmusért felelős elnökhelyettese kifejtette a Reutersnek, hogy a holttestek sekély sírban nyugodtak az épület azon részén, ahol egykor fapadló volt.
Az illetékesek elmondása szerint az ügyben a hatóságok nyomozást indítottak, a törvényszéki szakértők pedig rendőri felügyelet mellett megvizsgálták a maradványokat. Hivatalos eredményt azonban még nem közöltek.
A Farkasveremként elhíresült búvóhely a Harmadik Birodalom elsőszámú főhadiszállása volt a keleti fronton. A komplexumot, amely nagyjából 250 hektáron terült el, maguk a nácik próbálták lerombolni még 1945-ben mikor visszavonultak az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. A gierlozi erdőben található bunkerek, barakkok és egyéb épületek romjait ma turisták látogathatják.
Címlapfotó: YouTube/Piotrek Fundacja Latebra

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe