Pénzhamisítási botránya is volt Magyar Péter baloldali segítőjének, aki a nyugati médiában panaszkodott Magyarországra

A magát a híres zeneszerző leszármazottjának tartó, Magyarországra a nyugati médiában panaszkodó Strausz Róbert mindezt azzal magyarázta, egy időben „buli volt, hogy középiskolások pénzeket másolgattak” és ő is kipróbálta, ma viszont már tagadja, hogy valaha bűncselekményt követett el - írja a Mandiner.

Minden körülményt figyelembe véve az elsőrendű vádlott Strausz Róbert (26 éves) 8 hónap, fogházban letöltendő szabadságvesztés büntetést kapott

– számolt be a Szegedi Ítélőtábla ítéletéről a Békés Megyei Hírlap 2005 nyarán.

A vád folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás volt.

Arról a Strausz Róbertről van szó az ítéletben, aki nemrég Gyulán szervezkedett Magyar Péter országjáró fellépése és az ahhoz kapcsolódó tüntetés körül (s szervezte meg a Tisza Párt békés vármegyei és gyulai Facebook-csoportját).

Strausz korábban még a DK háza táján is felbukkant, jóval korábban pedig azzal haknizott, hogy ő a híres zeneszerző, Johann Strauss leszármazottja, nevét is emiatt változtatta meg Kliegl Róbertről Strausz Róbertre. Strausz egyébként Magyar Péter gyulai turnéja után a német közmédiában panaszkodott Magyarországra.

De vissza a pénzhamisítási ügyre. „Tavaly az elsőrendű vádlott vásárolt egy számítógépet és egy színes nyomtatóként is használható szkennert. A szkenner próbálgatása közben bankjegyekről is másolatot készített. Ezek közül az ezer forintosról gyártottat találta a legjobbnak, s úgy döntött, hogy azokból többet is nyomtat, majd a hamis pénzt forgalomba hozva valódi pénzhez jut. Legalább 40 hamisítványt készített, majd a szolnoki és szegedi piacokon vásárolt a hamis bankókkal” – olvasható a 2005-ös cikkben.

A Békés Megyei Hírlap cikkében az áll továbbá: „Szabó egyszer felvetette Strausznak, hogy a bankjegyutánzatokat ő is forgalomba tudná hozni. Abban állapodtak meg, hogy az elsőrendű vádlott darabonként 200 forintért legyártja a hamis ezreseket. A megbeszélés során végig jelen volt Czinanó is. Az elsőrendű vádlott elkészített 160 darab hamis ezrest, s azokat két társának eljuttatta. A másodrendű vádlott ismét felkereste lakásán az elsőrendű vádlottat, és a harmadrendű vádlott kérésére 2 millió forint névértékben rendelt meg hamis ezreseket. Ekkor lépett közbe a rendőrség, és bukott le a sarkadi pénzhamisító trió.”


Felmentették vagy sem?

Kb negyed évszázada buli volt hogy középiskolások pénzeket másolgattak. Én is kipróbáltam, 6 darabot lemásoltam és ez lett belőle

– fogalmazott ezzel kapcsolatban Strausz nemrég a Facebookon egy, a Mandiner szerkesztőségéhez eljuttatott képernyőfotó szerint.

Azt viszont nem részletezte, hogyan találkozott ezzel a – minimum meggondolatlan – középiskolai hóborttal, akkoriban ugyanis már 25 körül lehetett (az ítéletről beszámoló cikk 26 évesnek írja, az írásból pedig kiderül, hogy az eset a cikk megjelenését megelőző évben történt).

Strausz a posztjában továbbá azt állította, első fokon felmentették, másodfokon elítélték, aztán perújítással felmentették, ám utóbbi nyomát nem találták. Éppen ezért telefonon megkeresték Strausz Róbertet, hogy megismerjék állítólagos felmentésének pontos körülményeit.

Azt a portálnak már nem mondta ki, hogy felmentették volna, pedig erre konkrétan rákérdeztek, viszont azt kijelentette: soha életében nem követett el bűncselekményt. Ehhez képest érdekes, hogy egy 1999 december 5-én megjelent helyi lapban maga ismerte el, hogy betört egy helyi könyvtárba és művelődési házba.

Mindenesetre írásban újra megkeresték, hogy minél egyértelműbben tisztázhassák a tényeket a pénzhamisítási üggyel kapcsolatban. Levelükben is rákérdeztek, tényleg felmentették-e, és ha igen, tud-e dokumentumot mutatni erről.


Strausz elindul az önkormányzati választáson

Strausz Róbert a valasztas.hu szerint a júniusi önkormányzati választáson a Magyaroszági Régiókért Egyesület (MARÉG) gyulai jelöltje lesz, a szervezet kompenzációs listáján szerepel (Strausz a telefonban azt állította, már visszalépett a jelöltségtől, de a valasztas.hu-n május 24-én 18:53-kor még mindig az ő neve szerepelt a lista nyolcadik helyén). Strausz egyébként a MARÉG gyulai ügyvivője is egyben. Bár a MARÉG elsőre civilnek tűnik, de közel sem független a Magyar Péter alelnökölte Tisztelet és Szabadság Párttól (TISZA Párt). Lapunk információi szerint a MARÉG az önkormányzati választáson induláshoz szükséges aláírásokat TISZA pártos pólóban gyűjtötte.

A lenti fotón látszódik, ahogy Strausz Róbert TISZA pártos pólóban, többedmagával adja át Csige Gábor jegyzőnek az induláshoz szükséges aláírásokat.

Fotó: Gyulai Hírlap

A következő fotón a MARÉG gyulai listájának második helyezettje, Mikóné Hirth Beáta szerepel Magyar Péter társaságában. Mikóné sem számít pártoktól független szereplőnek a gyulai közéletben, egyértelműen a Momentumhoz kötődik és több botránya is volt a városban. Ő azzal tett szert országos ismertségre, hogy 2019-ben háziorvosi asszisztensként a rendelőben a betegeknek a férje előválasztási választási szórólapjait osztogatta, vagy csempészte a receptek közé. Tehát közpénzen, közalkalmazottként politizált. Férje, Mikó János ugyanis 2019-ben az MMM színeiben indult helyhatósági képviselőjelöltként. A második emlékezetes akciója a járvány első időszakára esett: O1G feliratú szájmaszkos szelfit posztolt magáról a közösségi oldalon. Mikóné is indult egyébként előválasztáson, méghozzá a Momentum jelöltjeként a 2021-es baloldali előválasztáson, a DK-s Leel-Őssy Gábor azonban megverte őt.

Fotó: Facebook

Időközben válaszolt az írásbeli megkeresésre Strausz Róbert, a lényeget összefoglalva azt írta, hogy:

Soha nem követtem el bűncselekményt, soha nem szerepeltem a bűntettesek nyilvántartásában, és soha nem törtem be sehova.

Továbbá válaszlevelében azt is állította, nincsenek politikai ambíciói és DK-s aktivista sem volt soha.

A teljes választ az alábbiakban olvashatja el:

„Köszönöm kérdéseit. Megtisztelnek kitüntetett figyelmükkel, azonban mielőtt regálnék rájuk, kérem válaszoljon meg nekem pár kérdést:
Miért érdekli önt és a Mandinert egy magánember 20-25 évvel ezelőtti élete?
Miért pont az én múltam után kutakodnak a múlt századi események között?
Miért nem kérdeztek meg az elmúlt napokban, mielőtt hatalmas mennyiségben elkezdtek rólam hazudozni?
Miért nem írnak arról, hogy milyen eredményeket értem el például az elmúlt 20 évben?
Miért pont egy civil családapát akarnak felhasználni arra, hogy az önök által rettegett Magyar Pétert lejárassák?

Engem nagyon érdekelnek ezek a válaszok! Amennyiben nincs kellő témájuk, és kellenek a botrányok, akkor kérem ne a múlt században kutakodjanak egy magánember után, hanem itt van mindjárt Méhkerék Fideszes polgármestere, Tát Margit, aki elítélten, büntetett előélettel indul most is a Fidesz színeiben. Vagy itt van Gyula város Fideszes polgármestere, Görgényi Ernő aki egy hangfelvételen bizonyítottan fenyeget meg egy párttársát, hogy amennyiben nem jár el szabálytalanul a munkahelyén, akkor veszélyezteti az állását. Pár éve pedig jogalap nélkül jelentette fel egy polgártársát. Ezek napi témák. Kérem itt kutakodjanak!

De tudja mit? Gondolkodjon el a magyar alkotmányon, a keresztény értékrendeken, és tegye fel magában a következő kérdést: amennyiben az önök hazug propagandájára támaszkodok és azt mondom, hogy én egy csaló, bűnöző ember voltam 20-25 éve, akkor lenne-e jogom megváltozni, jó útra térni? Lenne- e jogom felépíteni Európa legnagyobb utazó bábszínházát, beteg gyerekeknek segíteni, családokat támogatni? Lenne-e jogom ezzel példát mutatni azoknak a fiataloknak, akik elkövetnek kisebb-nagyobb hibákat az életükben, és a környezetük leírja őket? Lenne-e jogom példamutató életemmel reményt mutatni nekik, hogy mindig van kiút? Mindig meg lehet változni. És máris felvetődik a kérdés, hogy az önökhöz hasonló propagandistáknak lenne-e joguk ezeket az embereket életük végéig üldözni és lejáratni ezekkel a több évtizedes hibás cselekedetekért? Csak azért, mert nem osztják a Fidesz elveit. Egy keresztény országban, ahol a Fidesz szerint a legfőbb erény a megbocsátás. Tisztázza magában ezeket.
Milyen jogalapon szeretne engem védekezésbe és magyarázkodásba szorítani? Írja meg amit szeretne az újságokban, és majd én megteszem utána a szükséges jogi lépéseket.
Amit biztosra elmondhatok és ezt vállalom:
Soha nem követtem el bűncselekményt, soha nem szerepeltem a bűntettesek nyilvántartásában, és soha nem törtem be sehova. Továbbá DK-s aktivista sem voltam soha, hiába hazudta ezt a Gyulai Hírlap propagandistája a Mocsár-Pörjés József (eredeti nevén Mocsár József)
Sőt, Magyar Péternek sem voltam nagyobb segítője az országjárása során, mint bárki más az országban.
Tudja hogy lesz? Én hétvégétől Csehországban turnézok, beülök egy prágai kávézóba, és élvezve a prágai tavaszt megnézem majd mit találtak ki újra rólam. Mert hiába szeretné azt a látszatot kelteni 4 napos lejárató kampány után, hogy önök kíváncsiak a véleményemre. Ezt már nem lehet egy telefonnal lerendezni. Hívjanak el egy interjúra, ott bármit megkérdezhetnek, és vágatlanul leadhatják. És ott bemutatom dokumentumaimat.

Kérem gondolja át a fentieket, és ne tulajdonítsanak nekem nagyobb szerepet, mint amekkora megillet. Nincsenek politikusi céljaim, ezért meg is lep az a rengeteg támogatás amit azóta kapok, hogy önök hazudoznak rólam a hátam mögött. Ne tegyék! Természetesen minden hazugságot jogi útra terelek, és az eshetőleges sérelemdíjakat beteg gyerekeknek ajánlom majd fel.
Tegyük együtt békéssé és tisztává az országot, a médiát, és ne a múltról, hanem a jelenről, jövőről beszélgessünk!”

A címlapfotó illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd

2024. május 25. 12:00
Indiában többen meghaltak pancsolt szesz miatt
Legkevesebb tizennégyen meghaltak, hatan pedig kritikus állapotban kerültek kórházba pancsolt szesz fogyasztása miat...
Robbanószerkezet okozta két gyerek halálát Afganisztánban
Életét vesztette két gyermek Afganisztán északnyugati Bádgesz tartományának Kádisz körzetében azt követően, hogy műk...
Kormánybiztos: kihirdették az új kábítószer-ellenes törvénycsomagot
Kihirdették az új drogtörvényt, "júniustól nincs kímélet": vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre - kö...
A független sajtó álcája mögött külföldről pénzelt propagandatermékek működnek
A magyar politikai élet külföldi befolyásolásának egyik fontos alkotóeleme évek óta a magát függetlennek nevező, val...
Bombafenyegetés miatt minden járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér
Minden induló és érkező járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér egyik frissen földet ért repülőgépen e...
Porig égett a vízparti étterem Szolnokon
Egy nő és egy férfi égési sérülés és füstmérgezés miatt került kórházba Budapesten, miután leégett egy első emeleti ...
Elsírta magát a bíróságon a karateedző
Elsírta magát a bíróságon a karateedző, aki brutálisan kirúgta egy nyolcéves kisfiú lábát még tavaly egy szolnoki ka...
Végignézte a szörnyű tragédiát - Tények Plusz 18.45
Most megszólal az a férfi, aki karnyújtásnyira volt Nikolett-től, amikor ráomlott a ház. További részletek a Tények ...
family
Menczer Tamás: Orbán Viktornak szüksége van a magyarok támogatására + videó
Ismét felhívta a figyelmet a véleménynyilvánító szavazás fontosságára Menczer Tamás. A cél, hogy a választók döntsen...
Orbán Viktor: Amit a Tisza Párt csinált, arra emberemlékezet óta nem volt példa + videó
A magyar szolgálatok felkészültek. Sem Brüsszel, sem Kijev nem dönthet a magyar emberek feje felett! - mondta a mini...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.