
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Nagy Ferónak fél évvel ezelőtt született meg negyedik unokája. Néha már számon sem tudja tartani őket, annyian vannak – mesélte nevetve a Mokkában pénteken.
Feró és családja minden évben izgatottan készülnek az ünnepekre, hiszen ilyenkor az egész család együtt van.
Elmesélte, hogy általában felesége szokta intézni az ajándékok vásárlását, ő csak az üzeneteket kapja, hogy éppen levonták a pénzt a kártyájáról. Innen tudja, hogy akkor biztosan rendben lesz minden. A karácsony alatt az egyik kedvenc része, amikor látja azt, hogy a gyerekek hogyan bontják az ajándékokat a fa alatt és mennyire örülnek ezeknek.
A menü minden évben ugyanaz, a főzésből viszont ő is kiveszi a részét. Feleségével együtt készítik el az ételeket, Feró szokta pucolni a pontyot. Ezen felül töltött káposzta - amit anyósa főz - és halászlé is kerül az asztalra. Kisebbik fia szokta elkészíteni a mákos gubát.
Az ajándékozás után a Beatrice frontembere előszeretettel játszik unokáival és karácsonyi dalokat énekelnek együtt.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát