Mindenkit várnak az október 23-i nemzeti ünnepségre, a Millenárisra

Regisztráció nélkül vehetnek részt a programokon az ünnepelni vágyók - írja a Magyar Nemzet.

Szerda délelőtt tizenegy órakor mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából a Millenáris szabadtéri színpadán. 

A rendezvény kiemelt meghívottjai a szeptemberi dunai árvíz elleni védekezésben részt vevők és családtagjaik lesznek, ám a nemzeti megemlékezésre minden ünnepelni vágyót szeretettel várnak, nem szükséges regisztráció a részvételhez.

A programok már fél 11-kor elkezdődnek, a miniszterelnöki beszédet követően családi napon vehetnek részt az érdeklődők.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódó ünnepségsorozat részeként október 22-én, kedden 16 órakor fáklyás menet indul 2500 diákkal, korhű ruhába öltözött fiatalokkal, Csepel teherautókkal a Műegyetem K épületétől a Bem térre.

A 17 órakor kezdődő Bem téri ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet. A Külügyminisztérium épületét 17 óra 35 perc és este 23 óra között fényfestés díszíti majd.

Fotó: Magyar Nemzet/ Fehér Gábor

Október 23-án, szerdán a Kossuth Lajos téren 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonással indul a program. Ezt követően 10 és 18 óra között a Nyitott Parlament program keretében az érdeklődők megtekinthetik a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot, a Szent Koronát, a Kossuth Lajos téren pedig a korhű, kiállított Csepel teherautót.

A 10.30-kor, a Millenáris Parkban kezdődő hivatalos ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet, a megemlékezésre minden érdeklődőt szeretettel várnak; nincs szükség előzetes regisztrációra.

A rendezvény kiemelt meghívottjai a szeptemberi dunai árvíz elleni védekezésben részt vevők és családtagjaik lesznek, akiknek családi nap keretében mond köszönetet Orbán Viktor miniszterelnök.

A Külügyminisztérium épületét és a Budapesti Műszaki Egyetem K épületét 16 és 23 óra között fényfestés díszíti majd.

A Terror Háza Múzeum 10 és 18 óra között ingyenesen lesz látogatható, a Hősök falánál pedig egész napos protokollmentes gyertyagyújtás lesz.

2024. október 21. 12:59
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök szolgálati lakásával összefüggésben hivatali visszaélés, zsírleszívásána...
Videóra vették, ahogy egy apát és lányát megmentenek.
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.