Mikor mond le az egy év börtönre ítélt Fekete-Győr András?

Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszakban találták bűnösnek. Ez példátlan ítélet egy képviselő ellen. A Momentum parlamenti képviselője egyelőre nem mondott le a parlamenti helyéről - írta kedden az Origo

Hétfőn másodfokon egy év börtönbüntetésre ítélték Fekete-Győr Andrást, a Momentum szánalmas megbukott elnökét. A 2018-as kormányellenes tüntetésen eldobott füstgránát és az azt követő lökdösődés miatt emeltek vádat Fekete-Győr ellen. A büntetést a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. Szarvas Koppány Bendegúz, a párt másik tagja esetében maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.

Ismert, a két liberális politikus 2018 decemberében az Országház előtt tartott tüntetésen a rendőrökre támadt. A vád szerint Szarvas Koppány Bendegúz a rendezvény alatt meggyújtott egy pirotechnikai eszközt és a Parlament épületét biztosító rendőrök felé dobta amikor még füstölgött.

Másnap a két politikus ismét megjelent a Kossuth téren, mindketten meggyújtottak, majd a rendőrök felé dobtak pirotechnikai eszközöket.

A Hír TV felidézte, az elsőfokú ítélet felmentette a két momentumos politikust, de az ügyészség súlyosításért fellebbezett. Az ügyészség képviselője kérte, hogy Szarvas Koppány Bendegúzt és Fekete-Győr Andrást is mondja ki bűnösnek a törvényszék csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, és ítélje őket felfüggesztett szabadságvesztésre.

A másodfokú tárgyaláson a Fővárosi Törvényszék ítélete szerint mindkét vádlott hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bűnös. Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács.

Szarvas Koppány Bendegúz esetében a jogi minősítést változtatta meg a törvényszék az elsőfokú végzéssel szemben, így maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.

Az ítélet nem jogerős, Fekete-Győr András védőjével együtt már fellebbezett a döntés ellen,
így az ítélőtáblán folytatódik az ügy.

Fekete-Győr András esetében többen követelték a lemondást a példátlanul súlyos ítélet után.


A Momentum országgyűlési képviselője kedd délelőttig továbbra sem mondott le, és nem vállalta a felelősségét a súlyos tetteiért.


Hatalmas veszélyt jelentett Fekete-Győr támadása, az USA-ban már börtönben lenne

Fekete-Győr füstbombás támadása súlyos veszélyt jelentett az ott lévő rendőrökre. Az erről szóló videót alább tekinthetik meg.

Mivel Fekete-Győr András ügye már bírósági szakaszban van, ezért a rendőrség nem adhat tájékoztatást arról, hogy annak idején miért nem állította elő a rendőröket füstbombával dobáló politikust - ezt válaszolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az Origónak még 2021 januárjában. Figyelemre méltó, hogy míg a washingtoni Capitoliumnál kirobbant zavargás miatt tömegeket tartóztattak le, addig a hazai radikális baloldal 2018-as tombolásának vezetői, köztük a füstbombát rendőrök felé dobó Fekete-Győr András megúszta az előállítást.

A magukból kiforduló radikális baloldaliak különféle tárgyakkal megdobálták az Országgyűlés védelmére kivezényelt rendőröket. Tombolásuk közben a szegény gyerekeknek karácsonyra szánt szánkókat gyújtottak fel, többet elloptak belőlük. Volt, aki azt üvöltötte: "gyújtsuk föl a jászolt!".

A füstbombás esetében az alábbi törvényszakasz a mérvadó. A 2012. évi II. szabálysértési törvény 182.§ (2) bekezdése szerint aki előbbi eszköz (füstbomba) előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására és megsemmisítésére vonatkozó előírásokat megszegi, szankcionálható. Tehát teljesen egyértelmű, hogy Fekete-Győr parlamenti képviselőhöz mérve a rendszerváltás óta példátlan törvénysértést követett el.

Címlapfotó: Fekete-Győr András hivatalos Facebook-oldala

2024. február 13. 13:34
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...