
Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben
Szeptember 1., indulunk – írta közösségi oldalán Menczer Tamás. A kormánypártok kommunikációs igazgatója újfent odaszúrt Magyra Péternek, aki saját bevallása szerint nyolcévesen jutott egy gellérthegyi ingatlanhoz.
Ha te nem kaptál a lekváros kenyér mellé egy budai villát, mint Magyar Péter, akkor az Otthon Start neked szól
– fogalmazott Menczer Tamás, aki nem először von párhuzamot az elsején induló lakásvásárlási program és a Tisza elnökének villája között.
Nagyapámmal egyszer együtt mentünk egy idős hölgyismerőséhez, nyolc-tíz éves lehettem, megdicsértem a kertben a gyönyörű apácaliliomokat – kertésznek készültem – és a kapott lekváros kenyeret. Tizennyolc éves koromban derült ki, hogy a hölgy másnap rám íratott egy kis gellérthegyi lakást
– idézte fel a Tisza Párt elnöke nemrégiben egy interjúban gyerekkori történetét, szavaiból pedig kiderült, később ezt az ingatlant adta el, így tudott a Károlyi-kerthez költözni, az egyetem szomszédságába.
Címlapfotó: MTI

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését