
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A napokban letartóztatták azt a nőt, aki megölte 9 hónapos kislányát az amerikai Észak-Karolina államban - írta a Crime Online.
A 39 éves Megan Stack Sattizahnt múlt héten zavartan, meztelenül sétálva találták meg a rendőrök a nyílt utcán.
Hazáig követték, majd a nő megállt a háza előtt és közölte: Mindenki jöjjön be, a baba meghalt!
Az egyenruhások ekkor kiszálltak az autóból, bementek az épületbe, ahol rátaláltak a kis Samantha Sattizahn holttestére.

Fotó: Catawba Megyei Seriff Hivatala
A zavart állapotban lévő nőt azonnal őrizetbe vették, majd kihallgatása során beismertegyermeke megölését.
Kiderült, hogy korábban már vényköteles gyógyszerekkel akarta túladagolni a kicsit, mert állítása szerint Isten azt mondta neki.
A gyilkosság indítékát, módját és pontos körülményeit egyelőre nem közölték a hatóságok. Azt sem lehet tudni, mióta lehetett halott a pici, a boncolási vizsgálat még folyamatban van.
A nőt jelenleg is fogva tartják, augusztus 12-én áll bíróság elé.
Kapcsolódó tartalmak:

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire