
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Pénteken éjjel megtámadtak egy 20 éves fiatalt Pozsonyban a Šafárik téren. A rendőrség nyomoz – írta a parameter.sk.
Azóta kiderült, hogy négy fiatal indult szórakozni Pozsonyba, a szórakozás után pedig a Šafárik téri egyik gyorsétkezde standjánál akartak enni. Amíg a rendelésükre vártak, magyarul beszélgettek egymás közt.
Ekkor lépett oda hozzájuk egy másik fiatal, aki kérdőre vonta őket magyar kommunikációjuk miatt. Úgy tudni, hogy az egyre agresszívabbá váló alak ezután elküldte őket a ,,határon túlra”, majd egy kést előkapva a fiatal nyakához tartotta, és sebet ejtett az állán. Ezután elmenekült. A 20 éves fiatal sérülése miatt orvosi ellátást kapott, majd feljelentést tett a rendőrségen.
A Pozsonyi Kerületi Rendőrség megerősítette, hogy garázdaság és testi sértés vétsége miatt indult büntetőeljárás, de vizsgálják a nemzetiségi hovatartozás iránti gyűlölet esetleges motívumát is.
Az eset nagy visszhangot váltott ki a felvidéki magyar közösségben.
A Magyar Szövetség elítéli a Pozsony belvárosában történt gyűlölet-bűncselekményt, amely során egy magyarul beszélő fiatalt késeltek meg. Nem engedhetjük, hogy az ország visszacsússzon oda, amikor a szlovák főváros utcáin nem mertünk magyarul beszélni, amikor szurkolókat vagy egy nyitrai egyetemistát azért vertek meg, mert magyar
- írta az eseményre reagálva közleményében a Magyar Szövetség.
Időközben szerda délután 13:30 órára sajtótájékoztatót hirdettek a párt pozsonyi székházában a gyűlölet-bűncselekménnyel kapcsolatban, mely élőben a Magyar Szövetség Facebook oldalán követhető.
Magyar Levente külügyi államtitkár is megszólalt az ügyben. Bejelentette, hogy felvetette a kapcsolatot szlovák kollégájával, Marek Estokkal.
A történtek tisztázására egyeztettem szlovák kollégámmal, Marek Estok külügyi államtitkárral, akitől az eset teljes körű, alapos, a lehetséges motivációkra is kiterjedő kivizsgálását kértem. Államtitkár úr biztosított minderről, ahogyan azt is megerősítette, hogy a szlovák rendőrség mindent megtesz az elkövető kézre kerítéséért
– fogalmazott az államtitkár.
Nem hagyjuk, hogy egy aljas cselekedet meggyengítse az utóbbi másfél évtizedben felépített szoros együttműködést nemzeteink között, de mindig és minden körülmények között kiállunk a magyarok biztonságáért és méltóságáért
- tette hozzá Magyar Levente.
A borítókép kép illusztráció: Shutterstock

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire