
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Temetéséről később intézkednek.
Demény Pál György a debreceni református gimnáziumban érettségizett, majd a közgazdasági egyetemen tanult tovább, 1955-től pedig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népesedésstatisztikai főosztályának munkatársa volt.
Francia nyelvtudása révén 1957 elején egyik főnöke tolmácsaként jutott ki egy konferenciára Svájcba, ahonnan nem jött vissza. Egy ideig Genfben élt és tanult, majd az Egyesült Államokba költözött.
A Princeton Egyetemen közgazdaságtanból doktorált, a népességtudományra és a demográfiára szakosodott. Oktatott a Princeton Egyetemen, majd a Michigani Egyetemen, később a Hawaii Egyetem professzora, valamint a honoluluiKelet-Nyugat Népességkutató Intézet alapító igazgatója lett.
1973-tól New Yorkban a Népesedési Tanács (Population Council) alelnöke volt, majd az újonnan létrehozott demográfiai kutatóintézet, a Center for Policy Studies igazgatói állását is elnyerte. 1986-ban őt választották a Population Association of America (Amerikai Népességtudományi Társaság) első nem észak-amerikai születésű elnökévé.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Tizenöt év után vezetői posztjáról leköszönt, de főmunkatársként és az általa 1975-ben alapított szakmai folyóirat, a Population and Development Review főszerkesztőjeként tovább dolgozott. Emellett oktatott, előadásokat tartott szerte a világban, szerkesztette a szakma meghatározó folyóiratát, szakértőként segítette az ENSZ, a Világbank és más nemzetközi szervezetek munkáját. 2012-ben vonult nyugdíjba.
Magyarországra a nyolcvanas években térhetett vissza először, majd a rendszerváltás után az amerikai mellett ismét magyar állampolgár is lett. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső taggá választotta. Nem sokkal nyugdíjba vonulása után Budapestre költözött a feleségével.
Fő kutatási területe a halandósági táblák, a stabil népességmodellek, a becslési eljárás az adathiányos országok demográfiai folyamatainak elemzéséhez, a történeti demográfia, a népességváltozás és a gazdasági növekedés közötti kapcsolatok és ezek politikai vonatkozásai.
Demény Pál György 2017-ben megkapta aMagyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést. 2018-ban a Magyar Szent István Renddel tüntették ki. 2023-ban a Demográfiai Kerekasztal tagjai közé választotta Novák Katalin akkori államfő.
Forrás: MTI

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján