
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Mint arról korábban beszámoltunk,vasárnap balesetet szenvedett Ebrahim Raiszi iráni elnök helikoptere, a mentőcsapatok egész éjjel kutattak a túlélők után, ám hétfő reggel megerősítették, Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben.
Az MTI közleménye szerint a bejelentést az alelnök, Mohszen Manszúri is megerősítette az X-en.
Hírügynökségek iráni hivatalos forrásokra hivatkozva azt közölték, hogy a helikopter - egy amerikai gyártmányú Bell 212 típusú légijármű - teljesen kiégett a balesetben. A roncsokról az IRNA iráni állami hírügynökség is közzétett képeket.
Az iráni törvények értelmében az átmeneti elnök az addigi első alelnök, Mohszen Mokber lesz.
Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy ott Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat.
A baleset az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett, a visszaúton történt. Az IRNA úgy tudja, hogy a gépen utazott az iráni Kelet-Azerbajdzsán tartomány kormányzója és a tartományi székhely, Tebriz egyik vallási vezetője.
A keményvonalas politikát folytató, konzervatív Raiszi 2021 augusztusában lépett hivatalba. A következő elnökválasztásra 2025-ben került volna sor, a kialakult helyzet miatt azonban elképzelhető, hogy már idén júliusban megrendezik - közölte a Reuters hírügynökség.
Címlapfotó: X

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés