
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A produkció globális jegybevétele a hétvégén lépte át az egymilliárd dolláros (381 milliárd forintos) határt, megelőzve a Doktor Strange az őrület multiverzumában című képregényfilmet, amely eddig 943 millió dollárt (359 milliárd forintot) hozott világszerte.
Az 1986-os Top Gun folytatása az egyetlen film ebben az évben, és a második a pandémia kitörése óta, amely több mint egymilliárd dolláros bevételt ért el - közölte a Variety című szaklap. A másik film a tavaly a mozikba került Pókember: Nincs hazaút volt, amelyre 1,9 milliárd dollárért (724 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők.
A Top Gun: Maverick is kényelmesen megelőzte Cruise korábban legnagyobb bevételt hozó filmjét a globális jegypénztáraknál: a 2018-ban bemutatott Mission: Impossible - Utóhatás 792 millió dollárt (302 milliárd forintot) ért el.
A májusi cannes-i filmfesztiválon debütált Top Gun: Maverick rendezője Joseph Kosinski, aki a Feledés című 2013-as sci-fit forgatta Cruise-zal.
MTI

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát