
Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson
"De én meg vagyok győződve róla, hogy ezen az állapoton, ami ma van, ezen csak egy drasztikus magánosítás segíthet. Az egy másik kérdés, hogy természetesen nem a biztosítást kell magánosítani. Az úgynevezett egy, single payer rendszer, tehát az egybiztosítós rendszer"- közölte az egészségügyi terveiről Márki-Zay Péter baloldali listavezető.
Gyurcsány Ferenc jelöltje szerint ez Amerikán kívül majdnem minden országban van.
"Tehát nagyon fontos, szolidaritási és egyéb alapból, hogy egy kalapból menjen a pénz. De a szolgáltatók azok igenis legyenek magánszolgáltatók, versenyezzenek egymással, gazdálkodjanak felelősen" - tette hozzá.
Újabb megnyilvánulásával tette egyértelművé Márki-Zay Péter, hogy csupán Gyurcsány Ferenc utasításait hajtja végre. Ugyanis a korábbi Gyurcsány-kormányok egyik legfőbb programja volt az egészségügy privatizálása és fizetőssé tétele. Bevezették a kórházi napidíjat és a vizitdíjat is, később pedig több biztosítós rendszert akartak bevezetni.
Végül a 2008-as Fidesz által kezdeményezett, sikeres háromigenes népszavazás vetett gátat az egészségügy privatizálásnak.
Vagyis a baloldal jelöltje a Gyurcsány-kormány programját valósítaná meg, ha erre lehetőséget kapna, hiába utasították el ezt egyértelműen az emberek.
A DK a saját programja szerint továbbra is fizetős egészségügyet akar, és átalakítaná a szolidaritáson alapuló társadalombiztosítást. Az kapna jobb ellátást, aki többet fizet.

Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson

Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval