
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Ugyan nem számít Olaszország legnépszerűbb épületének a Garisenda-torony, most azonban a figyelem középpontjába került, ugyanis minden túlzás nélkül milliók aggódnak a megmaradásáért.
A Bolognai Egyetem kutatói ultraérzékeny mikrofonok segítségével recsegő hangokat észleltek a több mint 900 éves toronyban. A nyugtalanító, néhány milliméteres mozgások miatt a hatóságok elrendelték a látványosságot körülvevő utcák lezárását – írta kedden a Daily Mail.
Az átmeneti állapotnak köszönhetően a szakértők pontosabb méréseket tudnak végezni, mielőtt munkásokat küldenének a toronyba. A hozzáértők szerint a gyenge alapok süllyedni kezdtek, ezért kötőanyag befecskendezésére van szükség a közel ötven méter magas épületben, hogy stabilizálni tudják.
A bolognai idegenforgalmi hivatal szóvivője szerint bár aggasztó a helyzet, egyelőre nem fenyeget az a veszély, hogy összeomlik a XII. század óta álló Garisenda-torony.
Az építmény négy fokot dől, ami alig marad el a világ talán leghíresebb ferde épületétől, a szintén Olaszországban található pisai toronytól.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott