
Kutyák martak halálra egy anyát a buszmegállóban, gyermekeit próbálta védeni
Az iskola előtt történt tragédia.
Tenyek.hu 2024. május 14., kedd 10:08
A szörnyű eset még május 2-án történt az amerikai Georgia államban, amikor a 35 éves Courtney Williams gyermekeivel várakozott egy iskola előtti buszmegállóban – írta meg a Metro hétfőn.
Kis idő múlva azonban egy több kutyából álló falka gyűlt köréjük.
A nő a gyermekeit akarta védeni, így megpróbálta feltartani az állatokat, míg a kicsik elfutottak onnan.
Az agresszív állatok azonban megharapták és megkarmolták az egyik kislányt, a hős édesanyát, pedig teljesen szétmarcangolták.
Courtney olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A gyerekek az iskolába szaladtak be segítségért, onnan egy környékbeli férfi szállította őket kórházba.
Az ügy vizsgálata folyamatban van.
Kapcsolódó tartalom:
Súlyos kutyatámadás történt Vácon, kórházba kellett vinni a kisfiút
+Ez is érdekelheti

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés


