
Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság
A brutális krokodil támadás csütörtökön történt az indonéziai Kalimantan tartományban lévő Sinka Állatkertben.
A 49 éves Ilham autóval vitt körbe turistákat a nagy területen elhelyezkedő állatkertben, ám a kocsi hirtelen defektet kapott. Miután kereket cserélt úgy döntött, hogy nem egy mosdóba megy el kezet mosni, hanem elintézi ezt a közelben lévő medencében.
A férfi átugrott a medencét körülvevő kerítésen, és megpróbálta megmosni a kezét, ekkor csaptak le rá a krokodilok.
Bár szerencsére sikerült élve megúsznia a brutális támadást, jobb karját letépte a rátámadó két fenevad.
Az autóban utazó Mohammed Fery a The Mirror magazinnak elmondta, hogy fogalmuk sem volt róla, hogy a medencében krokodilok voltak. Állítása szerint az állatok jelenlétére semmiféle kiírás nem figyelmeztetett – írta meg a Mirror.
A lap értesülései szerint a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben annak érdekében, hogy kiderítsék történt-e mulasztás az intézmény részéről.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze