
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnál főtörzszászlósként dolgozó Surman Zsolt egy késeléses ügyben csak azért találta meg azt a kést, amivel megszúrtak korábban egy férfit, mert tett egy nagy sétát a településen - írta a rendőrség a Facebook-on.
"Hónapokkal ezelőtt egy életveszélyt okozó testi sértés helyszínén nem találtuk meg a szúróeszközt, amivel a támadás történt" - emlékszik vissza Zsolt.
"Arra jutottam, hogy teszek egy sétát a községben, ugyanis meggyőződésem, hogy egyetlen életes ügyben sem szabad csak azt a területet gondolni helyszínnek, ahol megtalálták az áldozatot. Egy vízelvezető ároknál gondoltam egyet, és benéztem a vasúti talpfák alá. Komolyan megdöbbentem, amikor ott megtaláltam a véres kést" - tette hozzá.
Surman Zsolt főtörzszászlós egyébként robottechnikai gépész végzettségű, 1993-ban lett rendőr.
"Az egész családunk a BM kötelékében dolgozik. Adott volt, hogy én is ezt a pályát választom. Egy éve sem voltam a rendőrségnél, amikor elmehettem a bűnügyi technikusi iskolába. Azóta is bűnügyes vagyok" - mondta a főtörzszászlós.
Zsolt szerint egy összetettebb helyszínen akár 200 tárgyat is bejegyeznek a bűnjeljegyzékbe. Munkájuk fontos része, hogy akár 20 órai folyamatos helyszínelés után, egy teljesen véres lakásban, két holttest mellett állva is ugyanolyan pontosan rögzítsék az adatokat.
A címlapfotó illusztráció: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen