
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Wilko Johnson angol gitárost sokan a Trónok Harcából ismerhetik, amiben Ser Ilyn Payne hóhért alakította, aki lefejezte még az első évadban Ned Starkot.
A Dr. Feelgood nevű együttes tagjánál még 2013-ban diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot, akkor az orvosok azt mondták, hogy 10 hónapja van csak hátra, miután úgy döntött, hogy nem veti alá magát kemoterápiának - írta az LBC.
Két évvel később viszont kijelentette, hogy rákmentes, miután az orvosok eltávolították a 3 kilogrammos daganatát egy 11 órás műtét során.
Szerdán viszont megjelent egy szomorú bejegyzés a Twitter-oldalán, amiben arról írtak, hogy a zenész-színész hétfőn meghalt. Halálának okát nem közölték, de akár a rákkal is összefüggésben állhat.
A bejegyzés alá rengeteg részvétnyilvánítás érkezett, mind az együttes, mind a Trónok Harca rajongók részéről.
Johnson az állapota után sem hagyta cserben a rajongóit, mivel 2013-ban kijelentette, hogy addig fog játszani és bulizni, ameddig csak tud.
Wilko Johnson 75 éves volt.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát