
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
A sérülteket a mentők a helyszínen látták el. A vonaton tartózkodó mintegy 300 utasnak ideiglenesen el kellett hagynia a szerelvényt.
A rendőrségi közlemény szerint a Pochingen mellett történt vasúti baleset következtében egy felsővezeték is megrongálódott.
Az ügyben indult vizsgálat során a hatóságok szemtanúkat hallgatnak ki és bizonyítékokat gyűjtenek. A vészfékezés okát még nem tudták megállapítani, de a rendőrség szerint valószínű, hogy emberi hiba történt.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár