
Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak
Csillagok ezreinek ragyogása világítja meg a képet, amelyen az óriási barna és narancsszínű oszlopok állnak a világűr végtelenjében. Az egyes oszlopok végén látható intenzív vörös övezetek lávára utalnak az oszlopok belsejében születő, mindössze néhány százezer éves csillagok jeleként - írta közleményében az Amerikai Űrhajózási és Űrkutatási Hivatal, a NASA.
A Teremtés koronái 6500 fényévre találhatók a Földtől, a Tejútrendszerben.
A gáz- és poroszlopok a Hubble űrteleszkópnak köszönhetik a hírnevüket, amely 1995-ben, majd 2014-ben készített felvételt róluk.
A nem egészen egy éve a világűrbe indított James Webb-teleszkóp azonban infravörös kamerái segítségével képes áttörni az oszlopok homályos részén, és számos születőben lévő csillagot láttatni, amelyek ragyogó vörös gömbök képében jelennek meg a felvételen.
A mintegy nyolc fényévnyi területet feltérképező felvételt a teleszkóp NIRCam nevű, az emberi szem számára láthatatlan hullámhosszon alapuló, közeli infravörös spektroszkópiás berendezés segítségével készítette.
A NASA szerint az új felvétel segítséget nyújt a tudósoknak, hogy felülvizsgálják a csillagok alakulásával kapcsolatos modelljeiket, pontosabban meg tudják állapítani az újonnan született csillagok számát, valamint a térségben lévő gáz és por mennyiségét.
A James Webb, amelynek az az első színes felvételeit júliusban tették közzé, a Földtől 1,5 millió kilométerre végez megfigyeléseket.
A tízmilliárd dollár értékű berendezés egyik fő feladata a csillagok életciklusának a tanulmányozása. Egy másik fontos kutatási célja a Naprendszeren kívüli bolygók, az úgynevezett exobolygók tanulmányozása.
MTI/ A címlapfotó illusztráció: NASA

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben