
Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik
„Náci dallal köszöntötték a német vendégeket a városházán” – osztotta meg a hírt Facebook-oldalán szerdán Gedei József, DK-s önkormányzati képviselő. Mint írta, a helyi városvezetés képviseletében Budai Lóránt jobbikos polgármester és Balogh Béla MSZP-s alpolgármester a német himnusz helyett a nácik dalszövegével, a „Deutschland, Deutschland über alles” (Németország mind felett) lejátszásával köszöntötték Jászberény német testvérvárosa, Vechta polgármesterét és a kíséretében lévő német delegációt kedden.
Az ünnepséget eredetileg azért rendezték, hogy Jászberény Város Tiszteletbeli Polgára kitüntető díjjal ismerjék el Andreas Michalowskinak a testvérvárosi kapcsolatokért végzett önzetlen munkájat.
"Úgy vélem, az eset egy nagyon komoly városdiplomáciai hiba" – jelentette ki a lapnak Gedei József.

Fotó: Facebook/Dr. Gedei József
"A műsorvezető köszöntötte a megjelenteket, majd arra szólított fel, hogy énekeljük el a két ország nemzeti himnuszát. A magyar eléneklése után azonban nem a hivatalos német himnusz csendült fel" – fogalmazott a képviselő, majd hozzátette, a vendégküldöttség egyik tagja ekkor előrement, és intett, hogy hagyják abba a dalt.

Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik

Hidvéghi: Brüsszel bábjaként azonnal támadja a Nemzeti petíciót a Tisza

Fülöp Attila: mindenkiről gondoskodunk - megkezdődött a rendkívüli tűzifaosztás

Baloldali elemző: A Tisza Párt előtt álló egyik legnagyobb kockázat: a tapasztalatlan jelöltek

Dukai Miklós: Már érkezik a plusz tűzifa a rászorulókhoz

Magyar Pétert már a saját képviselőjelöltje is meghazudtolta

Szentkirályi: amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem válunk migránsországgá - Videó

Kiderült a dátum: ekkor indulhat a roham a 2,5 milliós lakossági akkutámogatásért

Gyökeres fordulat az MKIK-nál: Nagy Elek felszámolta a „one man show-t”, Ausztriát csinál Magyarországon a kamarával

Minden gazdát kifizetnek a Bászna Gabona csődje után – rendkívüli kormányzati döntés született

A tiszás szakértő szerint a rezsicsökkentés nem jó, az adókat emelni kell

Orbán Balázs: Brüsszel, a Tisza és a DK szembemegy a magyar érdekekkel