
Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának
A barcelonai állatkert tájékoztatása szerint Pedro hétfőn pusztult el idős kora következtében. A déli szélesszájú orrszarvú alfajába tartozó állat pontos életkorát nem tudták biztosan: 51 évvel ezelőtt, 1972-ben fiatal orrszarvúként került Dél-Afrikából Spanyolországba, tehát nagyjából 53-54 évet érhetett meg. Az orrszarvúk általában nem élnek 50 évnél tovább.
Pedro a barcelonai állatkert egyetlen orrszarvúja volt. Az állatorvosok és gondozók erőfeszítései ellenére az idős kora okozta elgyengülés már nem volt visszafordítható - közölte az állatkert.
A szélesszájú orrszarvú az afrikai és az ázsiai elefánt után a harmadik legnagyobb szárazföldi emlős. A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint Afrikában az orvvadászat súlyos fenyegetést jelent az orrszarvúkra. A szarvukat porított formában lázcsillapító, méregtelenítő, görcsoldó, újabban pedig a rákot is gyógyító csodaszernek tartják Ázsia egyes részein, bár tudományos bizonyítékok ezt nem támasztják alá.
A déli szélesszájú orrszarvú alfajából a 19. század második felében már csak kevesebb mint száz példány élt. Mára azonban az intenzív fajvédelmi intézkedéseknek köszönhetően a populációjuk 16 ezer fölé emelkedett. A szélesszájú orrszarvú északi alfajából viszont a WWF adatai szerint már csak két nőstény állat él a világon.
Forrás: MTI / Címlapfotó: Jaun News hivatalos Twitter-oldala

Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának

Pornográf fotók készítésével zsarolt egy fiatal férfi egy 12 éves kislányt

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány