
Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval
A vádirat szerint a nő élősködő jelleggel, hetente többször meglátogatta a szegény körülmények között élő férfit az otthonában, hogy kávét, cigarettát, gyógyszert és nyugtatót kérjen tőle – olvasható a bíróság sajtóosztályának MTI-hez eljuttatott közleményében.
A nő 2023. február 10-én, napközben, többször is felkereste a férfit, akitől ezúttal is gyógyszert és cigarettát kért, majd az esti órákban ismét visszatért hozzá. Az egyik szobában cigarettáztak, amikor a férfi az ágyon ülő nőhöz közelített, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele. A nő azonban ellökte, mire az idős férfi elesett. Az ezt követő vita során a nő előbb a házban, majd az udvaron egy lábassal bántalmazta a férfit, több ütést mért a fejére és az arcára. A mozgásszervi betegségei miatt akadályozott férfi nem tudott megfelelően védekezni, amit a nő kihasznált. A férfit az udvaron, ahol fagypont körüli volt a hőmérséklet, magára hagyta és visszament a házba. Rövid kutatást követően magához vette a férfi pénztárcáját, majd elhagyta a helyszínt.
A férfi a bántalmazás következtében, a kórházi kezelés ellenére életét vesztette.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
A bíróság a nőt bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint kifosztás bűntettében, így őt 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság kizárta a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.
Az ítélet nem jogerős, ugyanis a nő és védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be, amit a Szegedi Ítélőtábla bírál el.
A nő letartóztatását a bíróság fenntartotta.
MTI

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt