
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Ruairi McSorley furcsa hírnévre tett szert hazájában, az észak írországi Derry-ben. Csak úgy emlegetik őt: ”A fagyos fiú ”.
Ruari ugyanis csodával határos módon 12 óra után élve került elő a fagyos tengerből, amiben senki sem hitt, hogy megtörténhet. Valószínű volt ugyanis, hogy a tengerbe eső fiú néhány óra alatt halálra fagy a jeges vízben. Ruairi-ra azonban élve bukkant rá egy önkéntes mentőcsoport, Kerry megyében, a Castryregory strand közelében.
A mentőhajó fedélzetéről egy delfin csoportra lettek figyelmesek, majd amikor a közelükbe mentek látták, hogy a delfingyűrű közepéből egy emberi fej bukkan elő. Az állatok körülfogták Ruari-t így nem csak fejét tartották a víz felett, de melegítették is őt.
Bár az eset 2015-ben történt, és azóta Ruairi már férfivá érett, a ”fagyos fiú ” becenév rajta maradt – számol be róla a Mirror, amely a minap ismét megemlékezett a különös esetről.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe