Azahriah, Beton.Hofi, Margaret Island és több száz magyar fellépő

Azahriah, Beton.Hofi és a Margaret Island idén a Sziget fesztivál nagyszínpadán ad koncertet, a többi helyszínen a hagyományoknak megfelelően több száz magyar fellépő lesz a rendezvényen augusztus 7-től 12-ig.

Idén a nagyszínpad, a Colosseum, a Bolt Party Aréna, a Revolut Színpad, a The Buzz, a dropYard, a Petőfi Színpad, a Global Village, a Sziget Beach is felvonultat magyar előadókat - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Mint írták, a nagyszínpad továbbra is azon hazai fellépőknek ad helyet, akik olyan egyedi koncertekkel készülnek a Szigetre, amelyek nemcsak újak, hanem dobbantót jelenthetnek a nemzetközi hírnév felé is. Azahriah hosszú idő óta az első olyan itthoni fellépő lesz, aki a headliner előtti sávban kapott helyet. A Puskás Arénát nemrég egymás után háromszor megtöltő előadó a Sziget nagyszínpadán akár 60-70 ezresre duzzadó közönség előtt is bemutathatja produkcióját.

Rendhagyó programmal érkezik Beton.Hofi is a Szigetre, aki a világhírű Rajkó Cigányzenekarral fog együttműködni. Az idén tízéves Margaret Island első Sziget nagyszínpados fellépésére összművészeti produkcióval készül, vendégeik lesznek a Szegedi Kortárs Balett táncosai.

Revolut Színpadon lesz látható a Platon Karataev vagy az Analog Balaton, a Bolt Arénában lépnek fel a Next Level partysorozat alapítói, Dublic és B'Andre, valamint a Be Massive brandet képviselő Metha. A Colosseum több mint húsz hazai fellépőnek ad helyet. A dropYard-on, a Sziget hip-hop és rap színpadán lép fel Pogány Induló és Ótvar Pestis, 6363, Sisi, Bongor vagy Lil Frakk. A The Buzz-on, a korábbi Európa Színpadon ad műsort Co Lee, Elefánt, a Freakin' Disco, Anahit, iamyank és a Jazzbois, a Sziget Beach-en mások mellett Barabás Lőrinc, Superflake, Zsüd, Naga & Beta és számos dj csapat, köztük a Hulable, az Eclipse Bali, a Budapest Calling, a Syndanz, a Treehouse crew és a Sandbox.

Fotó: Sziget Festival Official hivatalos Facebook-oldala

A Global Village-en mutatja be produkcióját a Besh o Drom, a Bohemian Betyars, a Duckshell, a Romano Drom vagy ZitheRandom, a Petőfi Színpadon az Esti Kornél, az Ivan & The Parazol, Abigél, az Anna and the Barbies, a Sziámi, a Lazarvs, a Devil's Trade. 

A nem zenei programok sorában a Színház és Tánc helyszínen ott lesz az AHA Kollektíva, Oberfrank Réka, Cserepes Gyula, Tózsa Mikolt és a Sleeping Beauty Project, a sétáló utcaszínházak között a Brass On The Road és az Óriás Buborék Show, a Cirque du Sziget nagysátrába pedig visszatérnek a Baross Imre Artistaképző növendékei. Újra ott lesz a Szigeten a Karzat Színház utcaszínházi előadása, a Vándor Vurstli, ahol ismét képviselteti magát a Magyar Zsonglőr Egyesület, és itt lép fel Nizsai Dániel bábművész is.

A Magic Mirror programjában szintén helyet kaptak a hazai fellépők: mius koncertje, a Triton bulija és a Pamperers workshopjai mellett az idei év záróbuliját három progresszív hazai csapat együttműködése szolgáltatja. Szintén ezen a helyszínen tekinthetik meg a látogatók a Trojka Színházi Társulás előadását Gryllus Dorka rendezésében, Lakatos Márk főszereplésével, illetve a szombati napon a Sziget Comedy színpadán is két hazai fellépő nevetteti meg a közönséget: Nagy Kitty és Said Dániel.

2024. június 04. 16:21
"Gyerekkoromban eladtak egy láda sörért" - folytatódik a Napló
Vasárnap újabb sokkoló történeteket láthatunk.
XIV. Leó pápának egy vasalódeszka volt az oltára
Beteljesült a gyermekkori jóslat.
Élő adásban ájult el a vendég a tv-stúdióban - videóval
Nem tudni mi okozta a rosszullétet.
Plasztikai műtét után kidobta a barátja a bevállalós modellt - Fotókkal
Pedig igen jól sikerült a beavatkozás.
Kocsis: az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari fő...
Ez megint nagyot fog szólni!
Drámai történetek, exkluzív interjúk, döbbenetes oknyomozó riportok! Gőzerővel készül a TV2 ikonikus riportmagazinja...
family
Bűbájos fotókon a csíkos csöppségek, szépen cseperednek az állatkertben
Féltve óvják őket a nagyközönség elől.
Végre, irány a világűr!
Óriási büszkeség, a visszaszámlálás elindult, történelmi pillanathoz érkeztünk! Farkas Bertalan űrutazása óta 45 év ...
family
Tények teljes adás, 2025. május 9., péntek
XIV. LEÓ - A békéről és az egységről beszélt az új katolikus egyházfő, százezrek hallgatták a Szent Péter téren, már...
Hurrá, nyaralunk!
Szögeczki Ági a Kanári szigeteken, Proksa Szandi Dubai-ban pihen, még csak tavasz van, de már most nyaralnak a sztár...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.