2025. december 24. szerda, Ádám, Éva
4°C Budapest

A gyerekeimnek most példakép lettem – mondta a hős buszsofőr nő

Egy idős nő köszönheti neki az életét. A hős buszsofőr nyilatkozott a Tényeknek, Andrea azt mondja, elpityeredett amikor a gyerekei azt mondták neki: Anya, te egy hős vagy.
Tenyek.hu
2024. július 18., csütörtök 08:57
Vágólapra másolva!

– mondta Feiglné Farkas Andrea.

Ez volt a legmeghatóbb pillanat Andrea számára, miután megmentette egy idős nő életét kedden, Budapesten, a 12. kerületben. A buszsofőrként dolgozó nő épp a 105-ös buszt vezette, amikor szokatlan dologra lett figyelmes.

– idézte fel a történteket Andrea.

Azonnal megállt, és megkérdezte, miben tud segíteni, de akkor már hívták a mentőket, akik azt mondták, azonnal el kell kezdeni az újraélesztést. Andrea ezután a mentők utasításait követte.

– tette hozzá.

Közben a hős buszsofőrnő hallotta, hogy már közel vannak a mentők, de a busz akadályozta a forgalmat, így nem tudtak volna megállni. Ezért Andrea arrébb parkolt, és megkérte a mellette lévő nőt, hogy folytassa az újraélesztést, ameddig ő vissza nem ér. Amikor visszarohant a bajba jutott nőhöz, már megköszönték neki a mentők a segítséget, és megdicsérték, amiért bátran viselkedett.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk