
Több borzalmas halálos gázolás is történt pár órán belül útjainkon
A rendőrség vizsgálja a tragikus eseteket.
Tenyek.hu 2022. december 14., szerda 08:23
Zagyvaróna felől Salgótarján központjának irányába haladt egy autós kedd délután, mikor egy úton fekvő gyalogost már nem tudott kikerülni. A 76 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az áldozat egyik ismerőse szerint az idős ember gyakran ivott, eleshetett, így került valószínűleg az úttestre.
Az ugyanakkor tisztázatlan, hogy a kivilágított buszmegálló közelében a sofőr miért nem vette észre a földön heverő férfit.

A salgótarjáni baleset
Szerda hajnalban pedig Cegléden történt halálos gázolás. A police.hu beszámolója szerint pár perccel reggel öt óra előtt egy láthatósági mellény vagy bármilyen kivilágítás nélkül közlekedő gyalogost ütött el egy autós a 311-es főúton. A mentők minden igyekezete ellenére az elgázolt férfi belehalt sérüléseibe.
Mindkét tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja.
A soproni baleset
Sopronban pedig szintén gyalogost ütöttek el kedd este 8 óra körül. Egy kereszteződéshez érkezett meg egy autós, majd nagy ívben akart befordulni, ebből történt a baj. Nem vette ugyanis észre az úttesten keresztülhaladó 50 éves járókelőt, és elgázolta.
Az gyalogos a balesetben megsérült, a mentők kórházba szállították.
+Ez is érdekelheti

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV


