
14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason
Hétfő délután egy 68 éves apci nő bejelentést tett a Hatvani Rendőrkapitányságon, mert elmondásai szerint két nappal korábban egyik ismerőse megjelent a házánál és pénzt kért tőle, de mivel nem kapott, ezért dühében egy téglával bedobta az egyik ablak üvegét, ezután pedig távozott. Ez a 20 éves férfi azonban nem hagyta annyiban és néhány órával később visszatért a helyszínre, szóváltásba keveredett az idős nővel, majd a veszekedés hevében lefogta a nő kezét, és az aranygyűrűjét levéve elmenekült a helyszínről.
A rendőrök a bejelentést követően egy órán belül elfogták a fiatal N. Mátét akit őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgattak ki, melyen beismerő vallomást tett. Ezek után indítványozták letartóztatását. A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás és garázdaság bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást N. Máté ellen – írta meg a police.hu.

fotó: police.hu

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét