
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Bár egy egész ország élt abban a reményben, hogy Erdei Zsolt, vagy becenevén Madár fia felnőtt korára apja nyomdokaiba lép és az ökölvívásban tud majd igazán kiteljesedni, Viktor végül egészen máshol képzeli el a jövőjét. A fiatal fiút már kiskora óta vonzza a zene, most pedig úgy döntött, rapkarrierbe kezd. Első kiadott számát már édesapja is kívülről fújja, néhány sort pedig a hétfői Mokkában elrappelt az érzelmes dalból. Kapcsolatuk viszont nem volt mindig ilyen szoros, a világbajnok ökölvívó rengeteget küzdött azért, hogy megszilárdítsa fiával való viszonyát.
Voltak álmatlan éjszakáim, hogy őszinte legyek, meg hát nagyon aggódtam érte. Volt úgy, hogy egyszerűen eltűnt, lemerült a telefonja, nem értem el és hát nem jött haza este
– mesélte Madár, hozzátéve, többször volt olyan, hogy az éjszaka közepén kocsiba ült, és elindult megkeresni fiát Budapesten. Kétszer sikerült is megtalálnia, viharos viszonyuk azonban egészen odáig vezetett, hogy családterápiára volt szükségük.
Erdei Viktor a Mokkában elmondta, Madár fiának lenni óriási teher, hiszen egész életében megfelelési kényszer és bizonyítási vágy dúlt benne. Sőt, szerinte ez már nem is fog sosem megváltozni, de törekszik arra, hogy a zenélésben legalább olyan elismert legyen, mint édesapja a sportban. Tiszteletére pedig óriási meglepetéssel szeretne neki kedveskedni, ugyanis tervei között szerepel egyebek között az is, hogy egy róla szóló dalt készít.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát