
Édesanyjára emlékezik a TV 2 hírolvasója, megható bejegyzésben mesél róla
Hosszú ideig lehetett hallani arról, hogy Korda György és Balázs Klári eladják villájukat, ám hiába tűnt úgy, hogy az üzlet révbe ér, 2022 a fordulat évének bizonyult náluk is, a vevők ugyanis nem fizettek, a házaspár pedig visszalépett az ikonikus épület eladásától – mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Megalapozottak azok a jóslatok, hogy 2023 jóval gyengébb év lesz az ingatlanpiacon, mint 2022 volt, ám a gazdasági nehézségek okozta kihívások sokaknak lehetőséget jelenthetnek.
A szakember szerint, ha feleannyi vásárló lesz a piacon, mint korábban, sokkal jobbak lesznek a vevők alkupozíciói, ezáltal az ingatlanárak csökkenése várható idén.
Emellett számos állami támogatás lehet az ingatlant venni készülők segítségére, valamint, hogy április végéig az átlagfogyasztás felett is rezsicsökkentett árat fizethetnek a gázért.
Balogh László szerint a banki hiteltől sem kell a magas kamatok miatt megrettenni, később ezeket a drága konstrukciókat olcsóbbra lehet cserélni, ez pedig bankok közti versenyt is vetít előre az elkövetkező évekre.
A magas kamatok egyébként is áresést okoznak, mivel, ha a jegybank növeli az alapkamatot, ezzel a lakáshitel kamatok is emelkednek, emiatt egyre kevesebb vevő lesz a piacon, ami végül azt okozza, hogy az eladóknak engedni kell az árból.

Édesanyjára emlékezik a TV 2 hírolvasója, megható bejegyzésben mesél róla

Mutáns harcsát fogtak az Alföldön - Fotó

Innen ered az Anyák napja, alapítója már megbánta

Már forog a Lakásvadászok második évada

Drámai párbaj után kiesett Kenderesi Tamás az Exatlonból

Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen

Folytatódik a Kincsvadászok, újra lehet jelentkezni a sikerműsorba!

Kenderesi Tamás ma este újra párbajozik

Csendben nő a digitális szakadék: Az MI új elitje már formálódik

Feszültség robbant az Exatlonban: egymásnak estek a Bajnokok

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj