
Cicanacis transzi vizelte oldalba a Fidesz székházat - Fotók

Öt pont és mindent érteni fogsz – jelentette ki Menczer Tamás a közösségi oldalán. A Fidesz–KDNP kommunikáció igazgatója ebben az öt pontban bemutatja azt a folyamatot, hogy a brüsszeli háborúpárti elit hogyan akarja belerántani a magyar embereket a háborúba.
Menczer Tamás a következő pontokat fogalmazta meg:
Majd ezt a két fontos kérdést tette fel:
,,Te harcolnál Ukrajnáért? Te meghalnál Ukrajnáért? Ha nem, vegyél részt a háborúellenes aláírásgyűjtésen!”
– tette hozzá.
Az, hogy Magyar Péter és emberei a háború folytatása mellett állnak az lassan már szinte senkit nem lep meg, mások mellett az egyik legemlékezetesebb ennek az, hogy még idén márciusban a Tisza-vezér neve is ott szerepelt azon az Európai Parlamenti előterjesztésen, amely – több botrányos háborúpárti pontja mellett – Ukrajna fegyverrel és lőszerekkel történő támogatását sürgette.
De az is ráégett már a Tisza Pártra, hogy a fegyver- és háborúmániás Ruszin-Szendi Romulusz mások gyerekeinek, a magyar fiatalok életével játszana. Magyar Péter bizalmasa többször is hangot adott annak a vágyának, hogy visszaállítaná a sorkötelezettséget és azt is elmondta, hogy „ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal”.
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: Koszticsák Szilárd / MTI

Cicanacis transzi vizelte oldalba a Fidesz székházat - Fotók

A Hősök terén mutogatta a heréjét egy tiszás rapper, botrányba fulladt Puzsér Róbert rendezvénye

Orbán Viktor: Mi vagyunk a hangos többség, hajrá, Fidesz!

Megint a rezsicsökkentést támadja, és az eltörlését követeli Magyar Péter energetikai szakértője

A Fidesz egyre több, a Tiszához köthető választási visszaélésről kap bejelentést

A Fidesz fog kormányt alakítani, bukta lesz a Tiszának! – szögezte le Orbán Balázs egy amerikai kutatás alapján

Szijjártó Péter: csak a nemzeti kormány képes kimaradni a háborúból

Deutsch Tamás: Magyar Péter átvert mindenkit, és tőle aztán senki ne várja, hogy kint tartja Magyarországot a háborúból!

Dömötör Csaba: a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására

Egykori barátai tálalnak ki Magyar Péterről - Videó

Brüsszel és Magyar Péter háborúba sodornák Magyarországot, állítsuk meg őket!

Orbán Viktor Rónai Egonnál: Készen állok a folytatásra, győzni fogunk