
Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő
A 26 éves férfi júliusban az úttesten kijelölt kerékpársávon biciklizett, azonban rendkívül indulatossá vált, amikor úgy ítélte meg, hogy a járművel vele azonos irányba tartó sofőr túl közel haladt el mellette. Mivel a jelentős forgalom miatt az autók is csak lépésben haladtak, a vádlott nem sokkal később utolérte a másik férfit, akinek a középső ujja felmutatásával fejezte ki nemtetszését a megelőzésével kapcsolatban – olvasható az ügyészség csütörtöki közleményében.
Kifejtve, hogy erre tekintettel a vezető – a kuplungot benyomva, és továbbra is lassan haladva – gázfröccsöket adott, mire a vádlott megállt, majd a sofőrt a lehúzott ablakon keresztül egy alkalommal arcon ütötte. A bántalmazott férfi ezt követően kiszállt az autójából, és – azért, hogy számon kérje a történteket – szitkozódva a vádlott felé indult, azonban ez alkalommal az úttestre esett, miután a vádlott ismételten megütötte.
A vádlottat ezt követően a helyszínre érkető járőrök a Marcali Rendőrkapitányságra előállították.
A Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben.
A címlapfotó illusztráció

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában