Nemi szerve mutogatásával zárta a balhézást a 20 éves fiatal

Lökdöste a buszsofőrt, rugdosta a buszt, majd letolta a nadrágját és mutogatta magát egy 20 éves fiatalember Hejőszalontán. Most vádat emeltek ellene.

A hejőszalontai buszmegállóban szállították le azt a 20 éves részeg férfit, aki rátámadt a buszsofőrre. A fiatalnak nem volt jegye, ezért a vezető kérte, hogy hagyja el a buszt. A férfi azonban nem akart leszállni, a sofőr ezért a karjánál fogva próbálta levezetni. A fiatal ekkor kirántotta a kezét és ellökte a busz vezetőjét. Erről egy szemtanú nyilatkozott a Tényeknek.

A buszsofőr segítségére sietett két utas, ők próbálták megfékezni a fiatalt és levezetni a buszról. Őrjöngése azonban még ott is folytatódott. Feltette a kezét mintha meg akarná ütni, erre a buszsofőr kétszer pofonvágta a részeg fiatalt.

Ezután a vezető visszaszállt a buszra, és bezárta az ajtókat. A dühös férfi viszont rugdosni kezdte a buszt, majd amikor látta, hogy ezzel sem éri el a célját, letolta a nadrágját és a nemi szervét mutogatta.

A buszsofőr ekkor hívta a rendőröket.

Az eset két hete történt, az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen. A vádhatóság a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A fiatal azt mondta sajnálja, ami történt, de részeg volt. Azt ígérte, hogy meg fogja keresni a buszsofőrt és bocsánatot kér tőle.

2023. május 30. 11:59
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Nemzetközi kifutók sztárja lett Mészáros Lili! Csúcsra tör a Topmodell leszek felfedezettje, most megmutatja, hogy m...
family
Hajós már megint beszólt! Vasárnap zenészkollégáinak mondogatott oda a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában, de S...
family
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family