Lándzsával végezték ki a család imádott házi kedvencét Hódmezővásárhelyen

A kegyetlen férfi ügyében nemrégiben befejezték a nyomozást.

Tavaly május 27-én bejelentés érkezett a hódmezővásárhelyi rendőrségre, mely szerint egy Golden Retriever kutyát valaki megszúrt, ennek következtében a négylábú pedig nem sokkal később el is pusztult.

A hatóságok az adatgyűjtést követően azonosították az akkor még csak feltételezett elkövetőt, akinek otthonában meg is találták a gyilkos fegyvert, valamint birtokán egy kábítószer ültetvényre is bukkantak. A nyomozók kihallgatták a férfit, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, ellene állatkínzás vétség, kábítószer birtoklása bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrök nemrégiben befejezték a nyomozást, az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal megküldték a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség részére – írta meg a police.hu.

2023. január 09. 13:42
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...