
Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő
Az 53 éves férfi - aki egyébként autóbuszsofőr - szombaton későn este, a 133E buszon ült. A XIV. kerület, Tisza István téri megállóban szállt fel a buszra részegen egy 24 éves férfi és barátja. Hangszórón hangosan zenét hallgattak, valamint a 24 éves férfi barátja nem viselt maszkot, a kezében pedig nyitott sörös dobozt tartott.
Az 53 éves férfi egy idő után felállt üléséből és odalépett a két fiatalhoz azzal, hogy halkítsák le a zenét, ők azonban elküldték. Ekkor közölte velük azt is, hogy ő buszsofőr, egyúttal szóvá tette, hogy az egyikük nem visel maszkot, illetve a kezében egy bontott dobozos sör van, így a buszon nem utazhatnak, ezért mindkettőjüket felszólította arra, hogy a következő megállóban szálljanak le. Zugló vasútállomáson mindhárman leszálltak, majd a zebra felé indultak. Elől haladt az 53 éves férfi, mögötte néhány méterrel pedig a 24 éves férfi a barátjával.
Forrás: Ügyészség
Az idősebb férfi lelassította lépteit, bevárta a mögötte haladókat, majd a 24 éves férfi kötekedve szóváltást kezdeményezett. Dulakodtak, amelynek során az idősebb férfi egy összecsukható bicskával egyszer megszúrta a fiatalabbat a mellkasán, aki erre hátrálni kezdett. Barátja ekkor megpróbálta megvédeni őt, a 24 éves férfi azonban hirtelen mégis megindult az idősebb felé, és megütötte a fején, majd tovább dulakodtak. Barátja ezután is próbálta védeni a szúrt sérülést szenvedett férfit, ezért ütött, majd rúgott az idősebb férfi felé. Végül eltávolodtak egymástól, majd az 53 éves férfi rendőröket hívott.
A 24 éves férfi sérülése életveszélyes volt. Az 53 éves férfi a dulakodás során könnyebben sérült. Az ügyészség a késelőt életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A 24 éves férfival szemben garázdaság vétsége a vád, az ügyészi indítvány pedig pénzbüntetés kiszabására irányul - írta az ügyészség.

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában