Az antiszemita Jobbik-elnök, Gyöngyösi Márton cionista bérencnek nevezte Orbán Viktort

Újabb elképesztő részletekre derült fény, amelyek a Jobbik elnökének, Gyöngyösi Mártonnak változatlan és megrögzött antiszemitizmusát bizonyítják. Az Origóhoz eljutott 2020-as belső levelezésben Gyöngyösi súlyosan zsidóellenes kijelentéseket tett, Orbán Viktor miniszterelnököt támadva. Mindez azt mutatja, hogy a pártelnök hangzatos nyilatkozatai az elmúlt években csupán a látszatot szolgálták, amihez az Egyesült Államok budapesti nagykövete, Joe Biden embere, David Pressman is asszisztált tavaly azzal, hogy meghívta Gyöngyösit a széderesti vacsorára.

Újabb megdöbbentő tények cáfolják a Jobbik évek óta hangoztatott úgynevezett néppártosodásának, illetve konzervatív fordulatának hitelességét.

Az Origo birtokába került belső levelezésük ugyanis változatlanul a régi idők otromba antiszemitizmusát mutatja. Az e-mail-váltás 2020. január 9-én, Gyöngyösi Márton, európai parlamenti képviselő, jelenlegi pártelnök, akkor elnökhelyettes, illetve Stummer János akkori Jobbik-alelnök, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke között zajlott.

A Jobbik vezérkara azt vitatta meg, hogy milyen álláspontot alakítsanak ki „az iráni helyzettel kapcsolatban" megfogalmazott közleményükben. Az aktualitást az adta, hogy az Egyesült Államok likvidálta az iráni kémfőnököt, a terrortámadásokért felelős Kászim Szulejmánit.

Gyöngyösi Márton a készülő közlemény szövegéhez fűzött észrevételei egyikeként szó szerint a következőket írta Stummernek:

Orbán provokációnak is beillő megjegyzését nem akartam közvetlenül kommentelni, inkább indirekt módon, az USA lépésének kritikáján és elítélésén keresztül. Legszívesebben azt írtam volna, hogy egy cionista bérenc, a lubovicsi szekta foglya, de ebből nem biztos, hogy jól ki lehet jönni.

A Jobbik jelenlegi elnöke tehát a párt belső levelezésében Orbán Viktor miniszterelnököt olyan sértőnek szánt megjegyzésekkel illette, amelyeket csak a szélsőséges antiszemita, zsidógyűlölő körökben szokás hangoztatni.

(Gyöngyösi minden bizonnyal a Chábád Lubavics ortodox zsidó mozgalomra utalva emlegetett szektát.)

Fontos ismételten rögzíteni, hogy ezt a botrányos mondatot azok után írta le Gyöngyösi, hogy számtalanszor nyilatkoztak arról, hogy ők már nem antiszemiták, arra hivatkozva, hogy már megváltozott az álláspontjuk.

A 2020. januári elektronikus levélből idézett mondat azonban romba dönti a Jobbik vezetőinek, legfőképp a párt elnökének a szavahihetőségét, amikor az antiszemitizmus elítéléséről beszél.


Gyöngyösi megrögzött antiszemita

Bármit is magyarázkodott azóta Gyöngyösi Márton, a fentiekből az derül ki, hogy nem csupán egy átgondolatlan, rosszul sikerült felszólalás volt, hanem az antiszemita meggyőződéséből fakadó politikai programpontnak tekinthető, amikor 2012-ben a magyar parlamentben a zsidó képviselők listázását követelte.


Azt mondta, ideje lenne listát készíteni arról, hogy

az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban, hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.

Ezt követően is több alkalommal tett kifejezetten zsidógyűlölő, antiszemita kijelentéseket Gyöngyösi Márton.

Az egyik ilyen eset néhány éve történt a Jobbik lakossági fórumán, ahol a jelenlegi pártelnök arról beszélt, hogy minden izraeli állampolgár nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Szó szerint ezt mondta:

Tehát ez az Izrael, és ennek az Izraelnek minden egyes állampolgára – meggyőződésem szerint – járjon bárhol a világon, nem csak Magyarországon, ab ovo, tehát már ránézésre és messziről, és anélkül, hogy tudnám, hogy kiről van szó, meggyőződésem szerint nemzetbiztonsági kockázat.

Gyöngyösi tehát kifejezetten rasszista alapon, ránézésre ítélt el egy egész nemzeti közösséget, annak minden tagját, válogatás nélkül.


Egy másik, 2013-as lakossági fórumon Gyöngyösi odáig ment, hogy a holokauszt áldozatain gúnyolódott.


Pressmannek nincs baja az antiszemita Gyöngyösivel

Mindezek után még érthetetlenebb az Egyesült Államok budapesti nagykövetének gesztusa, ugyanis David Pressman tavaly áprilisban a zsidó húsvét, a pészah ünnepén rendezett széderesti vacsorára meghívta Gyöngyösit a nagykövetség épületébe.

A Magyar Nemzet kérdésére az amerikai nagykövet úgy reagált: Gyöngyösi azért kapott meghívást a nagykövetségen tartott széderestre korábbi antiszemita kijelentéseinek ellenére, mivel fontos számukra a különböző véleményen lévő és beállítottságú magyarokkal folytatott párbeszéd, még azokkal is, akikkel nem értenek egyet.

Fotó: Twitter

Kérdés, hogy a széderesti kedélyes beszélgetés közben szóba került-e a „lubovicsi szekta", vagy a magyar miniszterelnök Gyöngyösi által vélelmezett „cionista elkötelezettsége".


Szélsőséges Jobbik

A pártelnök mellett több meghatározó, ismert jobbikos is sokat tett azért az elmúlt években, hogy a Jobbik megmaradjon szélsőséges, antiszemita pártnak.

Emlékezetes, hogy Bíró László, a baloldali koalíció által 2020-ban, a tiszaújvárosi időközi választáson támogatott jobbikos jelölt a közösségi médiában korábban tett kijelentéseivel „tetűcsúszdás" zsidó turistákról és „zsidóuzsora banktőkéről" értekezett, a fővárosra „Judapestként" hivatkozott.

Alaposan felborzolta a kedélyeket Kulcsár Gergely hírhedtté vált köpködése is. A Jobbik korábbi parlamenti képviselője azzal kérkedett, hogy a pesti Duna-parton kivégzett zsidó mártíroknak emlékül szolgáló cipőkbe köpött, erről pedig belső levélben tájékoztatta párttársait, és őket is erre biztatta.

Egy másik, jobbikos képviselőtársainak szánt írásában „biboldó-bérenc" frakciókról és „kamukausztról" értekezett, de olyan e-mailt is küldött, amelyben náci horogkeresztmintával kívánt boldog új évet.

Szinte pontosan két évvel ezelőtt robbant Z. Kárpát Dániel botránya. Amíg olyan náci karlendítést végző, és antiszemita kijelentéseket tevő politikusok, mint Z. Kárpát vannak a pártban, addig a Jobbikban jelen van az antiszemita gondolkodás – írta 2022 márciusában az amerikai Jewish Voice nevű újság. A „Régi Jobbik, új palackban" című írásba egy karlendítős felvételt is a beágyaztak a politikusról.

2024. február 07. 09:09
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...
Darth Vader-hez hasonlítottak egy nőt, bár ne tették volna
Elege lett és perelt.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.