
Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hétfőn újabb meghökkentő balesetet tett közzé Facebook-oldalán azért, hogy felhívja az autósok figyelmét a hasonló szerencsétlenségekre.
A bejegyzésből az is kiderül, hogy az MKIF 2022 szeptembere óta üzemelteti a hazai gyorsforgalmi utak 60 százalékát.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy azóta több mint 40 olyan baleset történt, amelyben az ott dolgozók is érintettek voltak.
Az MKIF-nek emiatt több munkatársa is kórházba került, sőt egyikük még mindig bent van.
A közzétett videón egyébként egy figyelmetlen sofőr látható, aki hatalmas erővel csapódik bele egy közutas autóba, melynek következtében megpördül, majd az út közepén áll meg.

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában