
"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis
Tizenhét hónappal kislánya születése után nyert fitnesz bajnokságot Shane Tusup felesége, Nagy Viktória Zoé. A tizenháromszoros fitnesz Európa bajnok legfőbb támogatója férje volt, aki a felkészülésben végig fogta a kezét. A csütörtöki Mokkában a házaspár elmesélte, hogyan élték meg az elmúlt időszakot.
Most egészen más volt versenyezni, mint ezelőtt. Óriási löketet adott, hogy a kislányunk ott volt, és látott engem. Anyukaként hatalmas élmény volt
- árulta el Nagy Viktória Zoé. Shane Tusupot felesége sikerei inspirálják.
Számomra ez volt a legjobb országos bajnokság, amin valaha is részt vettem. Nagyon boldog voltam, hogy Aurora élvezte az egészet, felismerte anyukáját a színpadon. A karomban tartottam, amikor bejelentették, hogy nyert Zoé
- mondta az edző, aki szerint jól strukturált felkészülés előzte meg a versenyt. Az eredményhirdetés és a színpadi lét között az édesanya rendszerint kislányához sietett, de volt, amivel nem számolt.
,,Szegény nem tudott engem megérinteni, mert barnítókrémes voltam. Tehát kicsit megszakadt a szívem, hogy itt vagyok neki, de mégsem. Viszont annyira jó kislány volt, végig nézelődött
- mesélte büszkén az édesanya. Úgy érzi, genetikájának is köszönheti, hogy rövid idő alatt visszanyerte a szülés előtti formáját, de a verseny sikerét a tudatos életmódjának, és a férje maximális odaadásának tudja be.

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!