
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Bizonyára sokaknak ismert az evés utáni álmosság érzése, az olykor már leküzdhetetlennek tűnő ránk törő fáradtság. Ezt a köznyelvben "kajakómának" szoktuk nevezni.
Azt azonban nem is gondolnánk, hogy ez az állatvilágban is mindennapos jelenség.
Egyes feltételezések szerint az élőlények - emberek és állatok - szervezetében beépített éberségi jelzések vannak, amelyek éberen tartják őket, amikor éhesek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ezek a jelzések segítenek nekik, hogy felfedezzék a táplálékforrásokat és begyűjtsék azokat. Így, ha sikerült megszerezni és elfogyasztani, az éberségi jelzés gyengül, illetve megszűnik, és a fáradtság érzése veszi át a helyét.
Más tudományos magyarázatok szerint viszont az evés után megváltozó vérkeringés okozhatja az álmosságot. A vékonybélbe ugyanis jóval több vér áramlik, miután ettünk.
Minél több vér kerül az emésztőrendszerbe, hogy támogassa az emésztési folyamatokat, annál kevesebb jut az agyba, ami belassulást, fáradtságot és álmosságot eredményezhet.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát