
Irigykednek Európa vezetői, Orbán Viktor olyan sikereket ért el Washingtonban, amelyekre ők nem voltak képesek

Didier Reynders, az Európai Bizottság korábbi igazságügyi biztosa, akit éveken át a jogállamiság őreként mutatott be Brüsszel, ma már egészen más szerepben áll a figyelem középpontjában − írja a Mandiner a Le Soirra hivatkozva.
A belga ügyészség pénzmosás miatt vádat emelt ellene, miután a hatóságok nem találták kielégítőnek magyarázatát a nála talált készpénz eredetére. A volt liberális miniszter, aki korábban Ursula von der Leyen bizottságában szolgált, egyre mélyebbre süllyed a botrányban, amely immár az európai intézmények hitelességét is érinti.
Reynderst október 16-án hallgatta ki az ügyben a vizsgálóbíró,
Olivier Leroux, majd ezután emeltek vádat pénzmosás és egyéb lehetséges bűncselekmények miatt. A politikus feleségét, Bernadette Prignont, aki a liège-i fellebbviteli bíróság egykori bírája, szintén kihallgatták, ám ellene egyelőre nem indult eljárás.
Az ügyészség vizsgálja a Reyndershez köthető korábbi pénzügyi tranzakciókat is, köztük azokat, amelyek orosz üzleti körökhöz kapcsolódhatnak. A Humo és az Apache oknyomozó portálok szerint a belga politikus
baráti kapcsolatban állt Oleg Deripaszka orosz oligarchával, aki Vlagyimir Putyin egyik közeli szövetségese,
és akit az Európai Unió az ukrajnai háború miatt szankcionált.
Deripaszka egyik brüsszeli alapítványa – amely művészeti tevékenységet álcázva működött – már 2014-ben a belga pénzmosás elleni hatóság látókörébe került.

Az alapítvány vezetésében ott volt Reynders egyik korábbi tanácsadója, Constantin Chariot is. A szervezetet azóta azzal gyanúsítják, hogy orosz forrásokból származó összegeket mostak rajta keresztül, sőt, egyes pénzmozgások a brüsszeli szélsőjobboldali csoportokhoz és oroszbarát propagandatevékenységhez köthetők.
Az ügyet akkoriban, amikor Reynders külügyminiszter volt, a hatóságok váratlanul lezárták – épp akkor,
amikor az orosz fél jogi lépésekkel fenyegette meg a belga pénzügyi felügyeletet.
A Mandiner korábbi tudósítása szerint Reynderst már korábban is gyanúsították pénzmosással. A Follow The Money oknyomozása feltárta, hogy a politikus mintegy tíz éven át kétes eredetű pénzből lottószelvényeket vásárolt, majd a nyereményt saját számlájára utalta. A hatóságok szerint ezzel próbálta legalizálni az ismeretlen forrásból származó összegeket. A rendőrség még 2024 decemberében házkutatást tartott több ingatlanában, és kihallgatta az uniós biztost.
A Le Soir arról is beszámolt, hogy a Reynders-ügy szálai az ING Belgiumhoz vezetnek. A bank vezetőit – köztük a jelenlegi és korábbi vezérigazgatót – gyanúsítottként hallgatták ki, miután kiderült: több mint 700 ezer eurót helyeztek el Reynders számláján anélkül, hogy az összeg eredetét jelentették volna a pénzügyi felügyeletnek. A Mandiner szerint a bank csak évekkel később, 2023-ban jelentette az ügyet, amikor már késő volt megakadályozni a tranzakciók egy részét.
Didier Reynders a brüsszeli politikai világban sokáig megkérdőjelezhetetlen tekintélynek számított. Az Európai Bizottságban ő felelt a jogállamisági elvek betartásáért, és évekig a Magyarország elleni eljárások egyik legaktívabb támogatója volt. Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője korábban úgy fogalmazott:
„Minden lehetséges szögből, minden létező dorgáló hangnemben oktatott demokráciából, jogelvekből és értékekből. Oroszlánrésze volt abban, hogy a nyomásgyakorlás eszközeként visszatartsák a nekünk járó uniós forrásokat.”
A mostani botrány azonban súlyosan rombolja az Európai Bizottság hitelességét is. Az ügy árnyékot vethet az uniós intézményekre, különösen arra tekintettel, hogy Reynders épp a korrupció elleni harcért és az átláthatóságért felelt.
Reynders pályája meredeken ívelt felfelé: húsz évig volt miniszter, pénzügyminiszterként és külügyminiszterként is szolgált, majd 2019-ben Ursula von der Leyen egyik bizalmasa lett. Most azonban minden, amit Brüsszelben felépített, darabokra hullni látszik.
A botrány ironikus fordulata, hogy épp az a politikus került a vádlottak padjára, aki éveken át a korrupcióellenes harc arcaként lépett fel.
Fotónk archív: Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter (j) és Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja (b) az Európai Parlament plenáris ülése előtt Strasbourgban 2024. november 26-án. MTI/Bodnár Boglárka

Irigykednek Európa vezetői, Orbán Viktor olyan sikereket ért el Washingtonban, amelyekre ők nem voltak képesek

Ukrán újságíró: Zelenszkij három korrupt politikussal állított be Trumphoz

Francia lap: Orbán Viktor washingtoni győzelme hatalmas arcul csapás az EU-nak

Orbán Viktor: Ameddig Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig a Migrációs Paktumot nem hajtjuk végre

Szentkirályi Alexandra alaposan kiosztotta a botmixeres Cseh Katalint és az egyházakat támadó Barabás Richárdot

Brüsszelben azzal számolnak, hogy a Tisza győzelmével elhárul az akadály Ukrajna uniós csatlakozása elől

Orbán Balázs szerint a washingtoni megállapodás történelmi siker, de most meg is kell védeni

Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak

Színarany WC-t találtak Zelenszkij legszorosabb üzlettársának otthonában

Orbán Viktor nemcsak a nézettségben verte rommá Magyar Pétert

Korrupció árnyékában: felfüggesztették az ukrán igazságügyi minisztert

Magyarország nem enged a migrációs nyomásnak