
Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása
A várakozásokat felülmúló az érdeklődés a Széchenyi Kártya Program (SZKP) keretében, október elejétől egységesen 3 százalékos fix kamattal elérhető hét hiteltermék iránt, az első két hétben 2600 cég nyújtott be kérelmet, mintegy 140 milliárd forint értékben - mondta Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár (NGM) – számolt be minderről az MTI.
Elmondta: az SZKP programon belül évente 12 ezer hitelszerződést kötnek a pénzintézetek 1300 milliárd forint értékben, így az elmúlt két hét adatai kiemelkedőnek mondhatók - fogalmazott.

Fotó: MTI
Az NGM várakozása szerint azzal, hogy a likviditási hiteltermékek kamata október 6-tól a beruházási hitelekhez hasonlóan 3 százalékra csökkent, 500 milliárd forinttal növekedhet éves szinten a SZKP keretében kihelyezett hitelösszeg.
Balog Ádám, a KAVOSZ Zrt. igazgatóságának elnöke, az MKIK alelnöke elmondta, hogy az előző év azonos időszakához viszonyítva, értékben háromszoros, volumenben mintegy kétszeres a növekedés.
Nyitókép: KAVOSZ

Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe