Vitézy Dávid: Ma megfellebbezzük a főpolgármester-választás eredményét

A rendkívül szoros választási eredmény után sajtótájékoztatót tartott Vitézy Dávid. Bejelentette, hogy az érvénytelen szavazatok miatt azok újraszámlálását kezdeményezi az egész város összes kerületének összes szavazókörében. Azt mondta, érvényesek azok a voksok is, amin az ő nevét és Szentkirályi Alexandráét is behúzták a választók - írja a hvg.hu.

67 órával ezelőtt zárult le a főpolgármester-választás szavazása, vasárnap este elmondtam, hogy az újraszámlálást elkerülhetetlennek tartom

– mondta Vitézy Dávid.

Azóta felállítottak egy csapatot, amely több ezer bejelentést kapott arról, hogy milyen visszaélések történtek a választások lebonyolítások során. Azt mondta, a helyzet alapja egyszerű: 76-szor több az érvénytelen voksok száma, mint amennyi közte és Karácsony között a különbség. Mindenkinek az az érdeke szerinte, hogy a következő főpolgármester megfelelő legitimációval rendelkezzen.

Hozzátette: kizárólag a rendelkezésére álló jogi eszközöket használja, így ha kiderül, hogy Karácsony így is nyer, akkor gratulálni fog neki, és mindenkivel vitában fog állni, aki ezt megkérdőjelezi. A mai napon meg fogják kérdőjelezni a választás végeredményét.

Vitézy azt mondta, az utóbbi két napban két problémát azonosítottak.

807 ezer szavazó szavazott főpolgármesterre, vannak kerületek, ahol 10 százalékkal nőtt a részvétel 2019-hez képest, mind Karácsony, mind ő több szavazatot kapott, mind amennyi valaha szükséges lett volna a győzelemhez. A részvétel szerinte a pesti külső kerületekben nőtt igazán, ezekre a kampány során ő épített elsősorban, így szerinte neki is köszönhető, hogy ezekben a kerületekben megnőtt a részvétel.

24 592 érvénytelen szavazat volt ezen a választáson, Vitézy szerint kirívó probléma volt, a kerületek között jelentős szórás van, vannak kirívó kerületek, ahol meghaladta az átlagot az érvénytelen szavazatok száma. Ilyen a VII. és a IV. kerület is. Ez mutatott rá arra, hogy itt valami nem stimmel – mondta, szerinte itt még valami van a háttérben.

Összehasonlították a fővárosi listára leadott szavazatokkal, ott is kilógott a IV. és a VII. kerület az érvénytelen szavazatokkal. Erre a területi eloszlásra önmagában nehéz megoldást találni – mondta. A két kerület között kevés a hasonlóság, Vitézy azonban utalt arra, hogy politikai hasonlóság van.

Vitézy kiemelte: Magyar Péter beszélt arról, hogy nem tud választani a jelöltek közül, azonban ő nem érvénytelenül szavazott, hanem fel sem vette a szavazólapját, erre buzdította szavazóit is. Hozzátette: azokban a kerületekben volt magasabb az érvénytelen szavazatok száma, ahol a Tisza Párt gyengébben szerepelt, vagyis összefüggés Magyar szavai és az érvénytelen voksok között nincs.

Elemezték a szavazólapokat is. Azt látták, hogy Szentkirályi Alexandra visszalépése után új szavazólapokat nem tudtak nyomtatni, így fekete vonallal kellett eltüntetni a nevét. A kerületek viszont eltérően tették ezt meg, bár szerinte illő lett volna egy egységes gyakorlatot alkalmazni. A IV. és a VII. kerületben szerinte láthatatlan vékonysággal húzták ki Szentkirályi nevét a szavazólapokról, míg a II. és a XVI. kerületben például jól láthatóan tették meg.

Vitézy szerint statisztikával tudják bizonyítani, hogy ennek jelentős hatása volt a választásra.

A IV. és VII. kerület esetén „cérnavékonyságú” vonalról beszélt, míg máshol jól látható volt Szentkirályi nevének áthúzása. Vitézy ezen a ponton emelte ki, hogy a XVI. kerület, ahol jól húzták ki, fideszes, míg a IV. és a VII. kerület DK-s vezetésű. Szerinte az nincs rendben, hogy a kerületek szavazólapjai között ekkora különbség van. Az összes főpolgármesteri szavazólap 6 százaléka lett érvénytelen a VII. kerületben.

De ez csak az egyik problémakör szerinte, fakad belőle egy másik is. Vitézy arról beszélt, könnyű volt abba a hibába esni szavazóként, hogy behúzta Szentkirályit, majd szembesült azzal, hogy ő visszalépett, és behúzta Vitézyre is. Így szerinte sok érvényes szavazat is érvénytelen lett. Azt gondolják, lehetnek olyan szavazók, akik leadták voksukat Szentkirályi Alexandrára, de Vitézy mellett is elhelyezett egy ×-et. Ezek a szavazatok szerinte érvényesek.

Viszont nem akar senkit gyanúsítgatni, csak egy félreértésre akart rávilágítani. Szerinte a számlálóbiztosok azt hitték, így érvénytelenek a voksok. A Nemzeti Választási Iroda kézikönyve szerinte félreérthetően fogalmazott az ilyen helyzetekre vonatkozóan, annak egyik pontja azt írja, hogy az az érvénytelen, ahol a kiesett jelölt mellett is van × vagy + jel. Ebből gondolhatták azt a delegáltak, hogy amely lapon két név, Szentkirályi és Vitézy neve mellett is van jelölés, az érvénytelen.

Vitézyék érvelése viszont arra épül, hogy Szentkirályi neve olyan, mintha ott sem lett volna, vagyis ha Szentkirályi és az ő neve mellett szerepelt × vagy +, akkor az a szavazat érvényes.


A problémát észlelte szerinte a főváros is. A Fővárosi Választási Iroda vasárnap kiadott egy közleményt, amelyben kiemelték, hogy több helyről is volt érdeklődés a Szentkirályira adott voksok miatt. Ebben leírták azt is, hogy ha valaki Szentkirályira voksolt, az érvénytelen, de ha van rajta másik névnél is × vagy +, akkor az a másik jelöltre érvényes voksnak minősül.

Innentől Vitézy szerint egy kérdés maradt: előfordulhatott-e olyan, hogy Szentkirályi Alexandrára és egy másik jelöltre leadott, érvényes szavazatok mégis érvénytelenné lettek nyilvánítva?

Szerinte igen, és ezt bizonyítani is tudják, hiszen azt mondta, legalább húsz kerületben és 202 szavazókörben érvénytelennek nyilvánították tévesen ezeket a voksokat.

Ez azt jelenti, hogy alapos gyanú van arra, hogy Budapest-szerte tévesen történt az érvénytelen szavazatok számolása, így nagy számban lehetnek olyan érvényes szavazatok, amiket érvénytelenként számoltak el – mondta. Hozzátette: nem tudja, hogy hány ilyen lehet, de teljes Budapesten elkerülhetetlen így a szavazatok újraszámlálása.

Vitézy szerint ő és Karácsony is azzal tartozik a szavazóinak, hogy bizonytalan helyzetet nem tartanak fenn. Szerinte nem arról van szó, hogy ne tudnának belenyugodni a helyzetbe.

A pártok a Nemzeti Választási Bizottságban ülő embereit arra kérte, hogy támogassák az újraszámlálásért folytatott küzdelmet, ne engedjék meg, hogy a következő főpolgármester legitimitását megkérdőjelezni lehessen a jövőben.

Karácsony elmondása szerint nem hívta vissza, pedig még akkor kereste, amikor még ő vezetett. Állítása szerint azért hívta fel, hogy megállapodjanak abban, hogy az újraszámlálás elkerülhetetlen. Karácsony szerinte ünnepel, de mindannyiunk érdeke az, hogy tisztán lássunk.

Nem tudni, mi lesz az újraszámlálás vége, egyáltalán nem biztos, hogy megfordul ez az eredmény

– emelte ki Vitézy. Azt mondta, ma délután fél négykor fogja kérését a városházán átadni. Azt kezdeményezik, hogy Budapest összes kerületében, összes szavazókörében az összes szavazólapot számolják újra.

Vitézy sajtókérdésekre válaszolva elmondta, hozzájuk érkeztek olyan bejelentések, hogy egyes kerületekben a láthatatlan, vékony vonal használata egy tudatos stratégia volt. Szerinte Szentkirályi Alexandra visszalépése – a nemzetközi megfigyelők véleményével ellentétben – nem lehetett megtévesztő a választók számára. Azt viszont csodálja, hogy az ő nevének lehúzását nem vették észre a nemzetközi megfigyelők

A főpolgármester-jelöltnél arra is rákérdeztek, hogy elmenne-e az LMP és Vitézy addig, hogy újra voksoltassa a budapestieket, mire Vitézy annyit mondott, meg kell várni, hogyan dönt a a Fővárosi Választási Bizottság az újraszámlálásról. Vitézy elmondta, az ő szavazóbiztosaikat, számlálóikat nem készítették fel külön erre a helyzetre. Volt egy félreérthető NVI állásfoglalás, azt érthették félre a számlálóbiztosok. Ők jelzéseket nem csak a saját embereiktől, hanem ellenzékiektől és kormánypártiaktól is kaptak elmondása szerint.

Vitézy elárulta, voltak olyan szavazókörök is, ahol a biztosok szavazással döntöttek arról, elfogadják-e a duplavoksos lapokat érvényesnek, vagy sem. Volt olyan szavazókör, ahol érvénytelennek ítélték ezeket.

Vitézy azt mondta, ha az NVI nem számoltatja újra a voksokat, készek a Kúriára, majd az Alkotmánybíróságra vinni az ügyet.

Az Inforádiónak reagált Karácsony azon mondatára, amely egy hangfelvételen szivárgott ki, ezen az hallható, ahogy a főpolgármester arról beszél, hogy lapáttal kergeti majd el Vitézyt. Az, hogy ő átvitt értelemben kísérletet tett arra, hogy agyonverjen egy lapáttal, azt érzékeltem, a választók is, ennek is köszönhető a szűk eredmény – magyarázta.

Karácsony Gergely a vasárnapi önkormányzati választáson 324 szavazattal győzte le Vitézy Dávidot. Vitézy már aznap éjjel jelezte, hogy a szavazatok újraszámolását fogják kérvényezni, erre hivatalosan csütörtökig van ideje.

Vitézy azt követően vált Karácsony közvetlen kihívójává, hogy múlt pénteken, mindössze két nappal a választások előtt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz jelöltje az ő javára lépett vissza a jelöltségtől. Ezt a lépést utólag a nemzetközi megfigyelők a választók megtévesztéseként értékelték.

Címlapfotó: Vitézy Dávid hivatalos Facebook-oldala

2024. június 12. 16:02
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.