
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
A felháborító eset az amerikai Egyesült Államokbeli Chicago külvárosában történt múlt kedden.
Az 54 éves, járókerettel közlekedő James M. Krook azzal vette rá két gyermeket, hogy felmenjen hozzá, hogy azt hazudta nekik, segítségre van szüksége, hogy bejusson a lakásába, mivel csak nehezen tud mozogni.
A társasház kertjében játszó gyerekek bedőltek neki, és felkísérték a lakásába, a küszöb elé érve azonban elszabadult a pokol. A férfi erőszakoskodva betessékelte őket a lakásba, majd megpróbálta őket rávenni, hogy sört igyanak. A megrémült gyerekek ellenálltak és kérték, hogy engedje ki őket. A szexuális ragadozót az ellenszegülés feldühítette, erőszakossá vált. Obszcén ordítozásba kezdett, majd meztelenre vetkőzött és megpróbált a gyerekekre rontani, akiknek szerencsére sikerült kimenekülni az erkélyre és segítségért kiabálni.
A segélykiáltásokat egy szomszéd meghallotta, aki azonnal értesítette a rendőrséget, akik rövid időn beül kiérkeztek a helyszínre és letartóztatták Krook-t – írta meg a Daily Hearald.
A férfinak nem csupán gyermekmolesztálás miatt kell felelnie, emberrablással is megvádolták.
Címlapfotó: Twitter/Daily Herald

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni