
Hidvéghi: a kormány elutasítja az Európai Bizottság beavatkozását a magyarországi választásokba
– A tegnapi kormányülésen több javaslatot is megtárgyaltunk, az egyik legfontosabb a nyugdíjasokkal kapcsolatos előterjesztés volt – mondta a Kormányinfón Gulyás Gergely.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter leszögezte: a kormány továbbra is eltökélt a nyugdíjak vásárlóerejének növelése mellett. A tárcavezető felidézte, az elmúlt 15 évnek vannak komoly eredményei: 2010-ben százezer forint alatt volt volt az átlagnyugdíj, ma pedig már 242 300 forint, aminek fontos része a 13. havi nyugdíj.
Ezt idén február 12-én folyósítják banki átutalás esetén, és a rá következő napokban viszik ki a postások azoknak, akik így kérték. Ez a juttatás a költségvetésben 550 milliárd forintos tétel. Kitért arra is, hogy folyamatos támadások érik a 13. havi nyugdíjat: Brüsszel és a Tisza Párt változtatna rajta, a Gyurcsány-kormány pedig korábban el is törölte. Felhívta a figyelmet arra, hogy az európai OECD-szervezet is javasolja, hogy a 13. havi nyugdíjat korlátozza és alakítsa át a kormány, de ezt nem teszik meg.

A fotó illusztráció: MTI/Bruzák Noémi
Gulyás Gergely leszögezte, a legfontosabb, hogy egyértelművé kell tenni: a 13. havi nyugdíj része a magyar nyugdíjrendszernek, az is marad, a kormány ezen semmilyen körülmények között nem változtat, még akkor sem, ha itt is van egy érdekes együttműködés a nemzetközi szervezetek és a magyar ellenzék között.
Gulyás Gergely a rákosrendezői területről kifejtette, új helyzet van, a fővárosnak ki kell fizetnie a vételárat, kitakarítani a területet, sok sikert kíván ahhoz, hogy bizonyítsák, az ő kezükben jó helyen van a terület, és úgy tudják hasznosítani, hogy az közmegelégedésre tartson számot.
Bővül a vidéki otthonfelújítási program
A rezsicsökkentés talán a nyugdíjasoknak a legnagyobb segítség, de a kistelepüléseken, különösen a Kádár-kockákban élőknek nehézség az épületek rossz állapota, szigetelése
– emelte ki Gulyás Gergely, hangsúlyozta: a kormány ezért kibővíti a vidéki otthonfelújítási programot, megnyitják azt a nyugdíjasok számára is.
Hatmillió forintos felső határig a felújítás összegének felét az állam kifizeti, a fennmaradó részre pedig kedvezményes, állam által támogatott, háromszázalékos kamatozású hitelt lehet felvenni. A felújítási cél nincs meghatározva, lehet energetikai vagy más munkálat is
– emelte ki a tárcavezető.
Forrás: Magyar Nemzet

Hidvéghi: a kormány elutasítja az Európai Bizottság beavatkozását a magyarországi választásokba

Fidesz: a Demokrácia Központ fogadja a bejelentéseket a tiszás választási csalásokról

Megtörte a csendet Varga Judit: „Én a békére szavazok, nem a háborúra”

Orbán Viktor: Fel, győzelemre!

Magyar Péter újabb hazugságaiból már a tiszásoknak is elegük van

Dömötör Csaba: amerikai republikánus képviselők kritizálják az Európai Bizottság beavatkozását a magyar választásokba

Magyar Péter választási csalást kiáltott, követői azonban nem értették, hogy ez vád, nem pedig utasítás

Orbán Balázs: Amerikai képviselők kérik számon a magyarellenes Brüsszelt

Orbán Viktor melletti kiállásra buzdít a német médiaszakember

Gusztustalan szintre süllyedt a tiszás kampányrendezvényen heréjét mutogató rapper, a bizonytalanok is elfordulnak Magyar Péteréktől

Lesújtó fotók: Így néz ki most Budapest egyik ékköve

Szijjártó Péter: az amerikai kormány a teljes gazdasági erejével és hatalmával készen áll arra, hogy Orbán Viktort támogassa